A Gonzo 2003-ban alakult, a kezdeti pszichedelikus-britpop féle stílus jelentősen elektronizálódott az évek során, a nyelv pedig a kezdeti magyarról angolra váltott. Közben intenzíven folytak a tagcserék, a banda felállása teljes egészében lecserélődött (!!!) az évek során. A „tekknós” elemek megsűrűsödése ellenére még mindig a gitár dominál. Az első album már ebben a szellemben lett felvéve (Lost and found) és mind a szakma, mind a sajtó igen-igen szerette. A kettőezer-nyolcas évben az ABC tehetségkutatón Bécsben 1000 zenekar közül bejutottak a legjobb harmincba. Dalaikat a Radio Café, az MR2 és az MTV is műsorára tűzte (a Peeping Tom klippje 2008 legjobbja volt idehaza. „The show must go on”, a fiúk most sem ülnek a babérjaikon, lemezen és videoklippen ügyködnek.

A Gonzo már 2003-óta működik, csak eddig fütyültek rá a kiadók. Most a hullám őket is felkapta, és jól tette, hogy felkapta, ők ugyanis messze a legeredetibb a hazai britpozenekarok között. A zene hangszeres része egy viszonylag ötletes és alapos iparosmunka, az unikum jelleget az ezerféle, mégis egységes számítógépes grooveok és szintimágiák adják.

A fizetős online szex groteszk hangulatát ténylegesen visszaadó szerzemény, amely éppen csak annyira beteges, hogy médiaképes maradjon. Mint egy szépen becsomagolt szörnyfigura.

Egen, a Tévé és a Rádió fogyasztóvá silányít és kifilézi a lelkedet. Elcsépelt téma, pláne egy zenekartól, akik ugyanúgy részt vesznek a játékban. Persze a dalt fel lehet fogni egyfajta noszalgiaként, amely a Gonzo underground idejére reflektál. Ez a dal egyébként azért érdekes, mert eléggé messze kerültek vele a srácok a britpop gyökerektől, ez már majdnem olyan, mint egy Neo dal, de érdekes színfolt mindenképpen.

Hangulatos dal, utazós, amerikás feeling, hogy miről is szól, rejtély maradt számomra, de hallgatni jó. Ez volt tehát a debreceni Gonzo! Szépen indultak, jó irányba haladnak, de lehetnek még sokkal többek is. Kíváncsian várjuk az új albumot.