-Miért nincsenek Magyarországon az ütőhangszereknek népi tradíciói? Vagy ha voltak, mikor haltak ki?
-Valószínűleg nem haltak ki, merthogy nem volt minek kihalnia. Ugyanis a népi hangszereink között nagyon kicsi a szerepe az ütőhangszereknek, talán csak az ütőgardon sorolható ebbe a kategóriába. Ez egy öszvér megoldás, hiszen húros hangszerként lett ütős, és egyben a baszushangzást is imitálja, nem csak a ritmust. A magyar népzenében korántsincs olyan fontos szerepe az ütőhangszereknek mint a környező népek közül például a bolgároknál. Nem tudom, nálunk miért alakult ez így, nyilván a nomád időkben még másképp volt, de azt nem ismerem, nem ismerjük. Ám van egy érdekes dolog, a táncaink, ahol a csizmán, a lábon ütik ki a ritmusokat, ez eléggé egyedülálló. Vagy említhető még a köcsögduda, de az is csak egyszerű kíséretként, aminél a szólisztikus virtuozitás szóba sem jöhet.

-Ennek ellenére annakidején a fuvoláról az ütőhangszerekre váltottál.
-Roppant egyszerű az oka, a hetvenes évek közepe-vége felé nem volt olyan a technikai berendezés, hogy a zenekarokban, amikben játszottam, jól halljam magam. A fuvolánál nagyon fontos, hogy jól ellenőrizhesse az ember az intonációt, a zenekarok meg hangosak voltak, így fokozatosan belefáradtam, hogy erőlködjek vele. Egyre inkább az ütőhagszerek felé tolódott az érdeklődésem.

-A szocialista érában nehéz lehetett hozzájutni ezekhez a hangszerekhez.
-Nagyon nehéz volt hozzájutni, és nagyon drágák voltak. Kubából még csak-csak lehetett hangszereket hozni, de ezen az éghajlaton a fa részeik nagyon hamar kiszáradtak, úgyhogy lényegében újra kellett építeni ezeket. Apránként gyűjtögettem, aztán a rendszerváltozás után öt évig a Latin Percussion-nek voltam a magyarországi disztribútora, akkor viszont mindenhez hozzájutottam. Ma már könnyű a helyzetem.

-Híres az egyedi ütéstechnikád. Miben nyilvánul ez meg?
-Elsősorban éppen attól lett ilyen, hogy Magyarországon nem volt hagyománya, iskolája ezeknek a dolgoknak a 70-es években. Tehát ültem otthon, hallgattam különféle fölvételeket, indiai, afrikai zenéket és próbálgattam eljátszani. Aztán az évek során kialakult egy egyéni ütésmód is, amit más nem csinál, de ez szavakkal nem nagyon írható le. Van benne magyar, indiai, balkáni, afro, brazil, sok minden keveredik benne. Az egyedi ütéstechnikámmal, kéztartásommal sok mindent el tudok játszani, amit a hagyományos kéztartással nem. De ez már nagyon szakmai dolog.

-Forszírozod-e, hogy saját vezérleteddel, zeneszerzőként is működtess együttest? Úgy hiszem, az 1992-es Rag Handed-en kívül nem nagyon álltál még elő igazi szólólemezzel.
-Így van, és el kell mondani, hogy a Rag Handed-nél sem jeleskedtem zeneszerzőként, hiszen rengeteg segítőtársam volt, például Dés Laci a kompozícióiva…

-A nálad sokkal kisebb rangot kivívott jazz-zenészek is hajtják, hogy mielőbb saját band-jük legyen, a saját zenéjükkel.
-Így igaz, még nagy restanciám, hogy megcsináljam a következő, saját nevem alatt kijövő lemezt, de ezen se csak az én szerzeményeim, hanem a zenészbarátaim, Lantos Zoli, Szakcsi Lakatos Béla számai is lesznek, remélem Dés Lacit is rá tudom venni, hogy egy-két számot még írjon nekem. Szóval ez is közös munka eredménye lesz, ha megszületik. Inkább a ritmusrészt csinálom én, a többit általában másokra bízom. Illetve mindenképpen szeretném, hogy élő koncertfelvétel is felkerüljön rá, ahol színtiszta improvizációra van lehetőségem, ami a színpadon születik. Amúgy, egy saját együttes fenntartása borzasztó plusz energiákat követel.

-A Magyar Jazzművészek Társasága mennyi energiát követel?
-Rengeteget, nagyon belemásztam a magyar jazz ügyébe, hogy megfelelő képviseletet, lehetőségeket, hivatalos elismerést teremtsünk a műfajnak. Nagyon leterhelő, és nagy felelősség. Úgyhogy remélem is, hogy mihamarabb valahogy a maga útján kezd menni a dolog, és valamennyire kiszállhatok belőle. Ezerfelé nem futhat az ember, nagyon fontos, hogy minél többet gyakoroljak, és mostanában sokszor nem jutott erre időm. Előbb-utóbb le kell állnom ezzel a sok szervezéssel, másrészt ilyen terepen könnyen gyűjt magának ellenségeket az ember. Viszont amit már létrehoztunk, azt remélem, nem tudják megtorpedózni.

-Mennyire nyitott a Társaság? Úgy tűnik, a tizenegy alapító, majd a két új tag eddig egy bizonyos körből verbuválódott, nincs közöttetek például Binder, Szabados…
-Hogy miért ezek az emberek hozták létre, az teljesen szubjektív. Természetesen csak a krémből lett válogatva, akik pedig nincsenek benne, ők általában más baráti kör, más stílus. Nekik is van lehetőségük, hogy hasonlót szervezzenek. A tizenhárom tag zenekarai révén 60-70 zenészt érint jelenleg a Társaság, ész nélkül nem lehet bővíteni, hogy működőképes maradjon. De nyitottak vagyunk. Persze jó magyar szokás szerint hamar megjelentek azok, akik még nem tettek semmit, de minket támadnak, hogy eltesszük a pénzt, és hasonlók. Ez egyrészt nem igaz, másrészt mi legalább csinálunk valamit. Mi Binder Károlynak és másoknak is komoly pénzeket "harcoltunk" ki, szívesen látjuk, ha ezt ők is megteszik.

-Mennyire vesztek részt a rockzenészek által kezdeményezett könyűzenei támogatási-érdekvédelmi programban, a PANKKK-ban?
-Fontos itt egy distinkciót tenni, mert a kezdeményezők egy része is alapvető tévedésben van, azzal, hogy a rockműfaj össze lett mosva a jazz-el, könnyűzene címszó alatt. Köszönő viszonyban sincs az egyik a másikkal, ne akarjuk összekeverni mondjuk a Sziámit a Szakcsi Lakatossal. Viszont van a kezdeményezésben több dolog, amivel egyetértünk, és azt mondtuk, hogy támogatjuk, ha ebből mi is tudunk profitálni. Előzetesen nem kérdeztek meg minket a pop-rockzenészek, de kibrusztoltak támogatási formákat, és úgy gondolták, hogy ebbe a jazzműfaj is bele tartozik. Ezt el is tudjuk fogadni – a legszigorúbb szakmai kontroll mellett -, és úgy tűnik, hogy ki is alakul az összedolgozás. Mindazonáltal ők azt mondják, hogy a befutottakat egyáltalán nem akarják támogatni, mert ők már megtermelik a maguk hasznát. Hát akkor amatőröket akarnak támogatni? Na, ezzel abszolút nem értek egyet, de ez hosszú történet, ne menjünk bele. Mindenesetre a PANKKK-nak szerveződik a jazz szekciója.

-Jobbak-e ma a magyar jazz lehetőségei, mint a szocialista érában voltak?
-Akkoriban csak egyesek privilégiuma volt, hogy egyáltalán külföldre kijutottak, ők sokszor kiskirályként is viselkedtek. A fiataloknak sansza nem volt. Meg pénzünk se. Én se tudtam menni tanulni, ami végül bizonyos szempontból szerencse is lett, hiszen ha mehettem volna, nyilván ma is azt csinálnám, amit tanítottak, és talán soha nem alakítottam volna ki a saját stílusomat, amire azonban így rákényszerültem. A politika viszont, sok jazzmuzsikus karrierjét kettévágta.. Említeném például Kovács Gyulát, a fantasztikus dobost, azt hiszem tartozunk annyival az emlékének, hogy egyszer név szerint kiderüljön, hogy kik tették őt tönkre. Nagyon kíváncsi lennék rá. Természetesen ma már sokkal jobb a jazz helyzete.

-Mégis, honnan adódott a rengeteg kiváló jazzmuzsikusunk? Sok köztük a roma származású.
-Az valóban fantasztikus szerencse, hogy a roma zenészek közül ennyien vannak, akik a jazzt művelik, mert ez olyan muníció a műfajnak,ami pótolhatatlan. Számtalan kiugró tehetség van köztük, a vérükben van ez a zene, ami iszonyú húzóerő nekünk, nem roma származásúaknak is. Rengeteget tanulunk tőlük, persze bizonyára ez fordítva is működik. Létrejött egy olyan közeg, ami katalizátor, mindenkit húz magával, és sokan értek el nemzetközi sikereket, ami szintén erős motiváció.

-Mennyire nevezhető pezsgőnek ma a magyar jazzélet? A zene, a közönség…
-Zenei részről egyre pezsgőbb, az biztos. Részben azért is, mert különböző forrásokat meg tudtunk mozgatni, úgyhogy egyre több a bemutatkozási lehetőség, az pedig már automatikus volt, hogy a Művészetek Palotájában is nagy súllyal ott kell lennie a műfajnak. A jazzklubok, fesztiválok támogatása sokat segít, lesz négy-öt fesztivál az idén, ami új. Ez szükséges ahhoz, hogy a magyar világklasszis zenészeket a magyar közönség is megismerje, mert az érdeklődés eddig szűk rétegből adódott. Javul a menedzselés, a promóció.

-Van-e már a Magyar Jazzművészek Társaságának, mint szervezetnek nemzetközi visszhangja?
-Még igazából nincsen, mert erre eddig nem fordítottunk gondot, de mostantól majd lesz. Az első ilyen célú rendezvényünk az augusztus 19-i nagyszabású Örömkoncert, erre számos külföldi újságíró is érkezik, illetve remélhetően a közönség soraiban is sok külföldi lesz. Ha sikerrel vesszük ezt az akadályt, akkor az fontos ugrás lesz a Társaság egyébként világhírű zenekarainak egységes külföldi menedzselésében.

-Mennyire lett sikeres a Columbus Jazzklub?
-Több mint 150 koncerten vagyunk túl január óta. Gyakorlatilag minden nap jazzprogram van, a szombatokat kérte el a Columbus Hajó más célra, de azt se mindig. Egyébként a Klubot is a Társaság szervezte meg, szerezte hozzá a pénzt, és működteti, de nyitott a program, eddig mintegy 30 "külsős" zenekar lépett fel. Ha több pénz lesz rá, akkor esetleg a nemzetközi programot is megerősítjük. Annak idején a Columbus Hajó tulajdonosa ajánlotta nekünk a helyet, eddig az együttműködés kölcsönös megelégedésre szolgált. Annál is inkább, mert így télen is sokszor van teltház a hajón.

-Én a márciusi debreceni esetetet ismerem, mikor az ottani jazzklubban le kellett szólnod a túl hangos közönségnek, hogy ezt a zenét csak odafigyelve lehet élvezni. Itt felmerül ilyen probléma?
-Aki ide befizet, azok többsége a jazz miatt jön, vagy legalábbis figyelembe veszi, hogy milyen program van. Ennek ellenére itt is volt már rá példa, hogy szóltam, ha olyan hangos volt a közönség. Ki is lesz téve az asztalokra három nyelven a kérés, hogy amíg a koncert tart, addig a hangos beszédtől tartózkodjanak, vagy menjenek át a másik helyiségbe. Inkább a külföldiekkel esik meg, hogy bevetődnek ide nagyobb társaságban, és beszélgetni akarnak, amit persze elnyom a zene, és akkor automatikusan felhangosítják magukat a zenével együtt. Ez nem csak nekünk zavaró, hanem azoknak is, akik azért jönnek, hogy a koncertet hallgassák.

-Milyen hosszú távra terveztétek ezt a klubot?
-Ez a szerződés az év végéig szól, de mindenképpen elengedhetetlennek tartjuk, hogy Budapestnek legyen egy ilyen jazzklubja, ahol minden este jazzt játszanak, és van a magyar zenészeknek állandó fellépési lehetősége tisztességes körülmények között. Munkánkhoz a Kulturális kormányzat és a Főváros jelentős segítséget nyújt. Budapestnek még nincsen jelentős imázsa a jazzélet szempontjából, de ennek létrehozásán dolgozunk, hiszen a művészi színvonal alapján a lehetőség adott. A programnak, komoly idegenforgalmi jelentősége is van, amit érdemes kihasználni.