A varázsfuvola több mint egy opera: igazi varázslat, igazi csoda, ezért imádja mindenki – hangsúlyozta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója, aki együttesével március 7-én, 9-én és 11-én adja elő Mozart remekművét a Művészetek Palotájában.

Fischer Iván, aki karmesterként és rendezőként is jegyzi az előadást, úgy fogalmazott: annyira közel áll hozzá a darab, hogy minden szinten azonosulni tud vele.
“Azonosulni tudok az optimizmusával, a humorával, játékosságával, meseszerűségével, és mindenekelőtt a mély humanizmusával. Sokrétű ez a csodálatos remekmű, és éppen ez a sokrétűség áll közel hozzám. Csak az érdekel, hogy az opera minden szinten megvalósuljon. Nem szabad választani a mese, a beavatási szertartás, a jó és rossz küzdelme, a játékosság között. Mindenre szükség van, hogy A varázsfuvola gyönyörű egysége megjelenhessen” – magyarázta a muzsikus.
A kérdésre, mi jellemzi az opera hőseit, a közöttük lévő ellentéteket, viszonyokat, például Sarastro és Az éj királynője esetében, Fischer Iván kifejtette: olyan archetípusok ezek a szerepek, amelyeknek mély, misztikus gyökerei messze túlmutatnak az egyszerű férfi-nő viszonyon.
“Az emberben belül viaskodó erők ezek, a jó és a rossz, a bölcsesség és a babona, a bosszúvágy és a megbocsátási képesség, és így tovább. Sarastro neve nyilván összefügg Zoroasterrel, és azzal az ősi világképpel, amelyben a fény (Ahura Mazda) képviseli az egyik oldalt és az őt támadó irigység (Ahriman) a másikat. Mozart és Schikaneder ezeket a bennünk rejlő erőket egy egyszerű mese kereteiben ábrázolják, úgy, hogy mindenki értse. Sarastro a jó utat, Az éj királynője a rossz utat választja, ezzel kínálva nekünk is lehetőségeket. Tulajdonképpen a közönség is, mint Tamino a mesében, egy szabadkőműves beavatási szertartáson vesz részt. Aki képes rá, bejut a fény világába, aki nem, az Papagenóként megelégszik a testi gyönyörökkel.”
Mint rámutatott, az operában van még egy szint, a zene varázsa, ezt képviselik a csodaerejű hangszerek és a három titokzatos kisfiú. “Mozart maga főszereplővé lép elő, és fantasztikus, egyedülálló zsenialitással olyan zenét bocsát rendelkezésünkre, amely átsegít a próbatételen, eljuttat a fény birodalmába. A varázsfuvola több mint egy opera: igazi varázslat, igazi csoda. Ezért imádja mindenki.”
Fischer Iván felidézte, hogy a művet 1991-ben adták elő először, egy minimálisan szcenírozott előadásban; mint mondta, akkor kezdett foglalkozni az organikus operaelőadás gondolatával, amelyben nem választódik szét a zenei és a színpadi előadás. Azóta megszületett a Figaro, a Don Giovanni és most A varázsfuvola, de ez már gazdagon, színesen megrendezett előadás lesz – tette hozzá.
“Mozarttal gyerekkorom óta együtt élek, keresem az ideális színpadra állítást, hiszen ezek olyan remekművek, amelyekben a zene, a tartalom és a szöveg tökéletes harmóniával kapcsolódik össze. Nem tudnék már részt venni egy olyan produkcióban, ahol a zene konzervatív, a vizuális megjelenítés viszont valami egész más rendezői koncepció szerint újító, és a kettőnek semmi köze egymáshoz. Túl vagyok már ezen, szerencsére. Megtaláltam a megoldást.”
A rendezői koncepció egyáltalán nem változott az első bemutató óta, “hiszen az maga a darab, amit nem szeretnék ‘interpretálni'”. A megvalósítás ugyanakkor most gyökeresen más lesz. Először is többnyelvű előadás készül: németül, az eredeti nyelven énekelnek az énekesek, de a prózai részeket mindig a közönség saját nyelvén halljuk, Budapesten magyar színészek segítségével. Mivel ez a produkció Angliába, Amerikába, Hollandiába, Németországba, Belgiumba, sőt Abu-Dzabiba is utazik, mindenhol más színeszeket szerződtettek, hogy a szöveg anyanyelvű előadás legyen. Hatalmas pluszmunka ez, de megéri, mert közelebb hozza a mesét a közönséghez – vélte Fischer Iván.
Kiemelte, hogy a zenekari muzsikusok is nagyon fontos szerepet játszanak a színpadon, hiszen a zene varázsereje az opera “címszerepe”, de minthogy ez egy misztikus szerep, sokáig el lesz takarva az együttes. “Annyit elárulhatok, hogy több helyről fog szólni a zenekar, sőt, a tagok énekelni is fognak”.
Fischer Iván a nemzetközi sztárokat felvonultató új szereposztásról is szólt. Úgy vélte, hogy A varázsfuvola szerepeit nehéz kiosztani, mert végletes képességekre van szükség: nagyon magas, vagy nagyon mély hangokra, fiúszereplőkre és így tovább. “Tamino roppant nehéz, Paminát pedig csak egy földöntúli tündér énekelheti el hitelesen. Azt hiszem, találtam egy ilyen tündért” – utalt a szerepet alakító spanyol szopránra, Nuria Rialra.
A kérdésre, tervezik-e a közeljövőben más operák bemutatását is, a karmester úgy felelt: “Igen, de most meg gondolni sem tudok erre, éjjel-nappal csak A varázsfuvolával foglalkozom”.