Egy ilyen ajánló, csupa jóval kecsegtet: „Amire olyan rég számítottunk, bekövetkezik. A természet megelégeli mindazt a gyötrődést, amit az emberi civilizáció mért rá és visszavág. És hamar kiderül, hogy még mindig ő az erősebb. Egy biológiatanár (Mark Wahlberg) – szakmájának és néhány szerencsés véletlennek köszönhetően – előre megsejti, hogy katasztrófa közeledik. Családjával együtt menekülni kezd, pedig nincs hova. Ha életben akar maradni, új tervet kell kieszelnie.” A történet bődületes, ehhez képest. Bődületesen ostoba. Mivel már elpusztult az összes méh, ezért hamarosan minden el fog pusztulni, így a fák, most fellázadnak. Egy olyan toxint eresztenek ki magukból, amely hatására az emberek, elkezdenek szavakat ismételni, majd fogják magukat, a felerősödött szuicid hajlamukat, és öngyilkosságot követnek el.
Még a film eleje is kecsegtet bennünket, sok-sok jóval. Remekül oldja meg a felütést. Emberek ugranak le a toronyházakból, nyakon szurják magukat, válogatott formáit láthatjuk az öngyilkosságoknak. De ennyi. Semmi több. Először természetesen, jó amerikai szokás szerint terrortámadást hisz mindenki, majd némi ironikus szálként kiderül, hogy ezek a kóros öngyilkoshullámok, szerte Amerikában, nem terrorcselekmények következményei.
A titok: a fák fellázadtak, mert túl nagy csoportokban él az ember. Na, ennyi. Tényleg ennyi. Semmivel sem több. Shyamalan a Hatodik érzékkel hatalmasat alkotott, a Jelek már jóval gyengébb volt, a Lány a vízben című filmet pedig már többen utálták, mint sem. Ezután a környezetromboló film után, több nem készül, legalábbis finanszírozni senki nem fogja, remélem.