Az már ismert, hogy a hazai zenei élet krémje mellett idén a SZIN-en fellép a
Morcheeba, a Within Temptation, a Backyard Babies, a Russkaja s – mások mellett
– a Phat’s & Small is. A legnagyobb hagyományokkal bíró fesztiválunk – mely
nem mellesleg, elsőként a fesztiválok között az ökotudatos életmód
népszerűsítését is zászlajára tűzte – egy újabb sztárral rukkolt elő. A Szegedi
Ifjúsági Napokra érkezik augusztus 31-én a Mattaifx zenekar. A csapat hosszú
turnén van túl, melynek keretében bejárták a világot, nevüket megismerték
Dél-Afrikától Ausztráliáig, s most a szegedi közönség előtt is bizonyítanak.
Nem tudom mennyire környezetszennyező a filmgyártás és azt, hogy ez a
film mekkora lábnyomott hagyott a természetben, de a celluloid biztos
szennyez. Ültettél volna inkább fát, Shyamalan! Ez a film, nos bár ne is jött volna létre! A trailer alapján
titokzatos, horrorisztikus, megdöbbentő és elgondolkodtató thrillerre
számítottam. Ehelyet kaptam egy bugyuta, semmit nem megmagyarázó,
unalmas filmet.
Fotó, építészet, design, szobrászat és szerelem. A művészetben
devalválódott szerelem. Ezt élhetitek át a Ludwig múzeum Simon Straling
kiállításán. Legalábbis én ezt láttam -bele- a Turner-díjas művész kiállított installációiba.
A Zenés Állatkerti Esték rendezvénysorozat keretében július 16-án,
szerdán este nyolckor a Hot Jazz Band koncertjét ajánljuk figyelmükbe. Július 16-án, szerdán este nyolckor a Hot Jazz Band koncertezik a budapesti Állatkertben.