Nézzük is bővebben, mire számíthatunk, ha kilátogatunk a Hungexpora: Először láthatjuk Magyarországon a FUEL Girls műsorát, amellyel a világ legnagyobb autó kiállításain szerepelnek. Az előadás tüzes, rock and roll és punk elemekkel tűzdelt sztriptíz show, amelyet kifejezetten erre a célra tervezett színpadon, a Car Catwalk Stage-en prezentálnak. A lányok játszanak a tűzzel – szó szerint -, de ezen kívül szerszámokkal is, és még mindenféle egyéb eszközt felvonultatnak, amelyek mibenléte azonban maradjon meglepetés.
Európa legfrissebb autós őrületét, a driftet profi belga versenyzők mutatják be a lelkes nagyérdeműnek, a versenyzők által épített technikás pályán. Sokszáz lóerős Nissan Skyline-ok és Nissan Silviák rajzolják majd össze a betont, és füstölnek el több mint 50 garnitúra gumit a három nap alatt. A bemutatók mellett az összes autó anyósülésében lehetőség lesz drift-taxizásra is, tehát akár testközelből is megtapasztalható, mire képes egy igazi D1-es versenyautó.
A második két napon rendezi a Pioneer-HUMMA csapata az év első nagy hangnyomás versenyét, míg ezt megelőzően autós szépségversenyre kerül sor, a zsűri itt szakavatott belga tunerekből áll. A találkozón nem csak itthoni autócsodák villognak: Ausztriából, Angliából, Németországból, Hollandiából, Belgiumból, Szlovákiából, Romániából, Franciaországból, és Spanyolországból is érkeznek majd tuning vasak.
És ez még nem minden. Playmate-ek és a CKM bikinis lányai között nézelődve olyan különlegességekre is bukkanhatunk, mint a Halálos Iramban első két részéből ismert, a világon egyetlen eredeti narancsszínű F&F Toyota Supra, valamint a 900 detroiti lóerővel rendelkező Dodge Charger, mely a Halálos Iramban 1. részének végén tűnik fel. Valamint élőben találkozhatunk a Vissza a jövőbe 1-2 filmekben használt járgánnyal, amely egy DeLorean DMC-12.
A műsorok szombaton és vasárnap 09:00-től 19:00 óráig látogathatók, hétfőn pedig 09:00-től 18:00 óráig. Jegyek a helyszínen kaphatók.
Hozzászólások