Észak-Franciaország, 1977. A háztartásbeli Suzanne (Catherine Deneuve) engedelmes felesége a gazdag iparosnak, Robert Pujol-nak (Fabrice Luchini), aki ugyanolyan kemény kézzel irányítja esernyőgyárát, mint gyerekeit és „reprezentatív” feleségét, emellett természetesen szeretőt tart titkárnője (Karin Viard) – és egyéb hölgyek – személyében. Amikor azonban a munkások egy sztrájk során túszul ejtik Robert-t, Suzanne veszi át a szerepét a vállalatban, és mindenki legnagyobb meglepetésére ügyes és magabiztos vezetőnek bizonyul. Mindeközben Suzanne múltjából feltűnik Maurice Babin (Gérard Depardieu), s így az érzelmi és társadalmi szálak tovább bonyolódnak.
François Ozon (Bűnös szerelmesek, Swimming pool) legújabb filmjében – melyért 2010-ben a Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlánra jelölték – visszatér a 8 nő-ből ismert szellemes stílusa. A magyar keresztségben eléggé idétlen és az amerikai tévésorozatra totál fölöslegesen utaló címet kapott film – Született feleség – egyfelől a hetvenes évek Franciaországában játszódó vígjáték, másrészt érzékelhető benne a párhuzam a mai társadalommal, és a jelenlegi francia politikai közhangulattal.
A népszerű rendező régóta szeretett volna filmet forgatni arról, hogy mi a nő szerepe a mai társadalomban és politikában. Amikor először látta Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy „Potiche”-című darabját, azonnal rájött, hogy jó filmet lehetne belőle készíteni, de elég sokáig tartott, amíg a történetet megfelelőképp átgyúrta és modernizálta. A Született feleség így elsősorban az emancipációról szól; a „címszereplő” Suzanne kikerül az aranykalitkából, hogy szembeszállhasson a külvilággal, férjével, és általában a férfiakkal, akik eleinte elnéző mosollyal konstatálják a nő szárnypróbálgatásait.
Az adaptálás során Ozon rájött, hogy elég felvillantani néhány aktuális témát, és máris megvan a párhuzam a mai társadalommal, és a jelenlegi politikai közhangulattal. Ma már sokkal több nő áll a vállalkozások élén és több női vezető tisztségviselő is van, mint egykor, de az ezzel kapcsolatos problémákban és az emberek hozzáállásában nem sok minden változott az elmúlt 30 év során; a világ még mindig döntően férfi-orientált.
Míg a színdarab eredetileg azzal zárul, hogy Suzanne átveszi a Pujol-gyárat, faképnél hagyja férjét és kommunista szeretőjét, Ozon kitalált egy „harmadik felvonást”, amelyben a férj visszaveszi a gyár irányítását, ami Suzanne-t arra készteti, hogy politikusnak adja a fejét, így egyfajta elégtételt szerezve.
A film elején Catherine Deneuve, mint minden szereplő, egy karikatúra: a kisvárosi gyártulajdonos háztartásbeli felesége, csakhogy a történet során fokozatosan felszabadul, és lassan új nővé válik. A filmbéli Suzanne szeretőjének kapcsán Ozon-nak egyből Gérard Depardieu jutott eszébe, hiszen a két nagyszerű színész számtalanszor alakított már egy párt.
A Gérard Depardieu által megformált Babin egy javíthatatlan álmodozó, aki csak a múlttal foglalkozik, és a politikai meggyőződésének él, ugyanakkor szeretné megváltoztatni az életét, szeretne apa lenni, és kispolgári életet élni Suzanne-nal. Érdekesség, hogy Babin hajviseletét a francia szakszervezeti vezető, Bernard Thibault híres bilifrizurája ihlette.
Fabrice Luchini játssza Szuanne férjét, Robert Pujol-t. Az eredeti darabban Robert karaktere tipikus seggfej, férjnek és főnöknek egyaránt. Mereven konzervatív, hazug és zsarnoki alkalmazottaival és szeretteivel szemben, Ozon azonban új színt vitt a szerepbe: a gyermeki vonást. A film vége felé ez a férfi, aki amúgy a kőkemény vezetési stílust és a hímsovinizmust képviseli, hirtelen egészen kisfiús lesz: hagyja, hogy a felesége darabokra szedje, amikor beoson a hálószobájába, és egy csókért könyörög.
A színdarabtól váló másik lényeges eltérés a film javára a zene, amely a különféle korabeli slágerekkel plasztikusabbá teszi a történetet. A filmben hallható többek között Michèle Torr Emmène-moi danser ce soir-című dala, valamint az Il était une fois-tól a Viens faire un tour sous la pluie, de a vájtfülűek a Bee Gees dallamait is felismerhetik.
A film legvégén Suzanne, azaz maga Catherine Deneuve is énekel egy dalt: a C’est beau la vie-t, amit Jean Ferrat írt a ’60-as években, a tény pedig, hogy az élet szépségéről szóló dal egy győztes választási gyűlésen csendül fel, teljesen új dimenzióval ruházza azt fel.
Bár nem térdcsapkodós komédia, mégis rendkívül kedves film a Született feleség, amely remek kikapcsolódás az amerikai vígjátékokban megfáradt, vagy az igényesebb filmekre kíváncsi közönség számára.
Hozzászólások