Mi már szórakoztunk, kritizáltunk és írtunk eleget 2010-ben, eljött az idő, amikor a legfontosabb az olvasók véleménye. Összeállítottuk, hogy 2010-ben kik nyújtottak kimagasló teljesítményt, ha szerinted más volt egy kategóriában a csúcs, akkor írd be saját tipped. 2011 áprilisban összesítünk, a szavazók között értékes nyereményeket sorsolunk ki (a nyereményekről és felajánlóikról hamarosan tájékoztatunk…), és számos tiszteletjegyet is kiosztunk majd a “Antropos.hu – 2010. legjobbja” eredményhirdetésével egybekötött VIP partyra. (Ha megadod a nevedet és az elérhetőségedet, akkor még értesíteni is tudunk, ha nyertél…)
A Mini-a-túrák sorozat negyedik részében a Tűzraktér alkotói állnak össze egy bemutató erejéig: a Radikális Szabadidő Színház, a Taurin Cirkuszcsoport, Erdei Ildikó Virág (kalaptervező) és Krokovay Farkas (animáció). Az inspirációt Goya “Caprichos” sorozata adta.
Igazi szerepdarab a Dunakanyar, jutalomjáték a színészeknek. Most az „alternatív” Küklopsz Műhely vette elő, de viszonylag gyakran játszák a hivatásos kőszínházak is, annak ellenére, hogy „csak” egyfelvonásos kamaradráma.
Kamikáze kabaré – merész képzettársítás Kapócs Zsóka legújabb színpadi produkciójának már a műfaja is. A Karády Est kivételes hangú előadója ismét egy különös díva bőrébe bújik. Nini lesz belőle, aki úgy idézi meg a budapesti kabarék és varieték hangulatát, hogy közben összedől a világ körülötte.
Hat táncos mozdulatait szorongásaikat és fantáziáikat kivetített képként, míg kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festményként élhetjük át. 2010. november 24-25-én visszatér a Trafóba a produkció.
Sikeres felolvasó színházból, jópofa darab, a “Vagina monológok” férfi párja, mely Kolti Helga felkérésére született Garaczi László tollából, és Bagó Bertalan rendezésében. Minimál díszlet, maximum szöveg.
Mindig örömmel fogadjuk a hírt, ha egy új kulturális szórakozóhely nyílik a városban. Ráfér az egyedi színfolt a szürke budapesti palettára, legyen szó akár pubról, discoról, színházról,moziról vagy művészpiacról. Külön-külön mindenki számára megvan a favorit, ám ilyet még nem látott a város, hogy mindez egyetlen kapu mögött terüljön el! A Szikra gárdája a megnyitó előtti napon fogadott minket, majd körbevezettek a sokat látott színfalak mögött.
A Tünet Együttes 2007-ben bemutatott, itthon és külföldön közönség- és szakmai sikert aratott előadása 2010 novemberétől a Katona József Színház Kamrájának műsorán szerepel.
Sydonie Raawiya Koumba énekesnő vagyis Syd az ősszel végre Budapestre érkezik!