Bejegyzések csík zenekar címkével

  • A Csík Zenekar az LGT előtt tiszteleg új lemezével

    A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar.

  • Csík Zenekar feat Lovasi, Rackajam és Juhász Gyula

    Szívrablással, Őze Áronnal, Kiss Tibivel, szimfonikusokkal és a blues fenegyerekekkel, Ferenczi György Rackajemjével egy színpompás műfajok közti szimbiózis következő állomásaként harangozhatjuk be a majd negyed évszázados Csík Zenekar újabb sorlemezét, a Lélekképeket. A klasszikustól az autentikuson át, a rendhagyó párosításokig és az alternatív szösszenetekig talán mindent hallhatunk majd a hazai legnagyobbak közreműködésével létrejött produkcióban.

  • Túl a hivatalos első napon…

    Habár a Sziget két első előtti nappal már hétfőn elkezdődött, azért (valószínűleg a legtöbb budapesti fesztiválozó számára) igazából a szerdai első nappal indult el a fesztivál, főleg, hogy azok a bizonyos hazajárós bérletek csak ettől a naptól érvényesek.

  • Kaukázus búcsúzik a Bárkában

    Ez a taktus mindannyiunk fülében ott van. Lévai Balázs műsora méltán vált híressé és díjazottá. Biztosan sokan
    követtétek nyomon a Magyar Televízióban a Dob+Basszus zenés, dumálós
    műsort. Novembertől DOB+BASSZUS Live, Lévai
    Balázs zenés, színpadi talk showját láthatjuk a Bárka színházban. Az első vendég
    a Csík zenekar volt, majd jött a Kiscsillag.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére