Csík Zenekar feat Lovasi, Rackajam és Juhász Gyula

Szívrablással, Őze Áronnal, Kiss Tibivel, szimfonikusokkal és a blues fenegyerekekkel, Ferenczi György Rackajemjével egy színpompás műfajok közti szimbiózis következő állomásaként harangozhatjuk be a majd negyed évszázados Csík Zenekar újabb sorlemezét, a Lélekképeket. A klasszikustól az autentikuson át, a rendhagyó párosításokig és az alternatív szösszenetekig talán mindent hallhatunk majd a hazai legnagyobbak közreműködésével létrejött produkcióban.

Bár a Csík Zenekar Lélekképek című új lemeze még nem publikus, sőt maga Lovasi András – aki három számban szerepel az albumon – szintén meglepetéssel fogadott néhány részletet a Fonó Budai Zeneházban múlthét pénteken lezajló sajtótájékoztató alkalmával, annyit leszögezhetünk, hogy izgalmas zenei útravalóval rukkolt elő Csík János zenekara és a velük együttműködő zenészek, zenekarok. Csík János szerint jó társaságba keveredtek.

Ferenczi György, aki a Rackajammel egyetemben már többször dolgozott együtt a Csík Zenekarral, így fogalmazott az új album kapcsán: „Ízzé, porrá, rommá szórakoztunk magunkat. Büszke vagyok arra, hogy a Rackajemel népzenészként muzsikálhattunk. Leromboltuk az összes kaput, ami elválasztott minket. Bennünk, nem képzett zenészekben nincsenek meg azok a gátak, amelyek a műfaji törvényszerűségekből fakadnak. Akkor van nehéz helyzet, ha a csak népzenéhez értők próbálnak rockot játszani vagy fordítva. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen értő emberekkel vagyunk megtámogatva.”

 

A műfaji crossover azonban nem mindenkinek sikerült olyan simán, mint a Rackajamnek. Salamon Bea, a lemez zenei rendezője arról számolt be, hogy a Csík Zenekar zenészei megpróbáltak kilépni a népzenéből, de sokáig nem mertek. Az egyik pillanatban teljesen szétestek a próbálkozástól, a következőben pedig egy új műfaj született.

Lovasi András szerint a Földtörténet az új hangszerelésben egy „álomszerű utazás, amolyan film noire-féle lett, ami határozottan jót tett a dallal”. A Szívrablás, melyet nem Lovasi, hanem Majorosi Marianna énekel a lemezen, már egy hosszabb történet eredményeképp került a dalok közé. „Elkezdtünk csinálni egy szökőst a dallal, amikor a Csík Zenekar egyszer nálam vendégeskedett, amit elhagytam a számítógépek vincseszterein az évek alatt.” Ez a dal eredetileg – fejti tovább a gondolatot Csík János – a Táncok Pécsről című népi szvit egy darabja lett volna, ami végül sosem készült el.

 

Az albumon Őze Áron színművész is közreműködik Juhász Gyula: Anna örök című versének feldolgozásában, aki „csak színházi trógernek” nevezte magát. Számára egy hihetetlen kirándulás volt a Csík Zenekarral dolgozni. „Jó irigykedő e-maileket kapni a kollégáktól”- monda Őze Áron, s még hozzátette, „régi vesszőparipám a komoly zene és a versek”.

A Vivace Kamarazenekar egy szvitben szerepel a kilencedik Csík lemezen, amihez kellemes kiegészítésként a zenekarvezető megemlítette, a zenekar tagjai versengtek, hogy ki jöhet még játszani a lemezen.

Kerekké teszi a Lélekképeket nem utolsó sorban Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, aki régi jó barátja Csík Jánosnak.

Végszóként, ahogy Csík János fogalmazta meg, a Lélekképek album „célja mindenkit megérinteni ebben a szűkülő kulturális életben. Az szerettük volna, ha meg tudjuk szólítani a saját lelkeinket.”

 

Lélekképek lemezbemutató koncert 2011. november 5-én, a Fonó Budai Zeneházban (1116 Budapest, Sztregova u. 3. )
Ülőhely: 4500.-Ft (az ülőhelyes jegyek elfogytak)
Állóhely: 3900.-Ft

Jegyvásárlási lehetőség interneten a Jegy.hu-n valamint az Interticket országos hálózatában valamint a Fonó kávézóban hétfőtól péntekig 12.00-21.00 között.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére