A kilencedik Star Wars-filmmel egy teljes korszak ér véget a messzi-messzi galaxisban, de vajon nevezhetjük-e méltó epilógusnak a Skywalker korát? Meg lehet-e ismételni azokat a pillanatokat, amilyen az 1977-ben elstartolt klasszikus trilógiát az egyetemes filmes kultúra mérföldkövévé tették?

George Lucas szavaival élve vannak történetek, melyeket nem lehet befejezni, csak abbahagyni. J.J. Abrams viszont valóban arra törekedett, hogy a megfelelő ponton és módon kerekítse le Rey és társai történetét. Ezt a törekvést viszont számos tényező nehezítette.

A történetvezetésében és a Star Wars-sagában elfoglalt funkciójában is egyaránt az Egy új reményhez hasonlító Az ébredő Erő kellően felcsigázta a régi és új nézőket, akik kíváncsian várták a mitológia VIII. epizódját. Az utolsó Jedik azonban rendkívül megosztotta még a fanatikus rajongókat is, és nem várt vizekre terelte az új trilógia sodrát, melyeket a záróakkordnak számító Skywalker kora is megörökölt. A IX. rész alkotógárdája azért is találta magát kényes szituációban, mert éles ellentét rajzolható ki Abrams és a VIII. részt jegyző Rian Johnson között.

Míg Abrams a „járt utat járatlanért el ne hagyd” elvet alkalmazva igyekezett szörfözni a nosztalgiahullámon, addig Johnson váratlan, de annál kevésbé kellemes meglepetések sorát zúdította a nézők nyakába.
Az egyik ilyen nyilvánvaló dolog Snoke legfőbb vezér halála, hisz a torz testű és lelkű főgonoszt úgy veszítettük el, hogy nem tudhattunk meg semmit eredetéről, motivációiról és további szándékairól. Az általa betöltött űrt végül az alkotók Palpatine alakjával kívánták betölteni, ami azonnal beindította a teóriagyártást és újfent felcsigázta a közönséget. A forgatókönyvet sajnos a való élet tragédiái is formálták, hisz 2016 decemberében eltávozott a Leia Organát alakító Carrie Fisher, akinek utolsó filmbéli jeleneteit korábbi, fel nem használt képsorok beépítésével oldották meg.

Ezzel a felállással indult harcba a Skywalker kora, mely bár magán viseli az előző részben elkövetett ostobaságok következményeit, ám mégis közelebb áll ahhoz a hangulathoz és nagy ívű cselekményhez, ami az eszünkbe juthat a Star Wars címet hallva.

Az egyik ilyen pozitívum, hogy a szereplők végre valóban bátran és konzisztensen viselkednek, fellépésük a történet előrehaladását segíti. A lázadók és az Első rend tagjai végre nem szabotálják arroganciájukkal és idiótaságukkal saját terveiket. A történet végre nem totyog egy helyben holmi lomha üldözés miatt és a végső mindent eldöntő küzdelem sem hat lépegető és maroknyi lázadó között zajlik.

A Skywalker kora végre képes volt felnőni ahhoz a nézői elváráshoz, hogy a Star Warsban határozott, célirányos és feszes eseményeken keresztül bontakoztatja ki univerzumát, és az összecsapások valódi súlyként nehezednek a főszereplők vállára.

A cikk folytatása ITT!