Az az érzésem ezzel az albummal kapcsolatban, hogy azok közé tartozik, amiket az
ember megjelenésükkor, még frissen, rengetegszer, szana-szét hallgat, addig míg
kivüről nem fújja a legutolsó hangig, majd az album szépen, napról napra kikopik
a lejátszóból, aztán pedig soha többé nem tesszük fel.
December 29-én a debreceni Főnix Csarnokban Tankcsapda koncertet láthat, az akit érdekel. Már-már hagyománynak mondható, hogy minden decemberben, hazai pályán, hazai közönség előtt búcsúztatja a zenekar az évet. Lukács László, a frontember nyilatkozott az ANTROPOS.hu-nak…

A legkevésbé sem szertnék semmilyen bélyeget rásütni erre a zenére, amikor azt
mondom, hogy így képzelem a divatos rock zenét 2007-ben. Megfelelően
konszolidált, megfelelően lázadó, kicsit groove-os is, kicsit brit is.

Október elején jelent meg Mick Jagger legújabb szólóalbuma, éppen a hatalmas
sikerrel keretezett turnét követően. A lemez 17 dalt tartalmaz, amelyek közül
Jagger énekel például David Bowie-val és Lenny Kravitz-el is.
Jubileumi lemezt adott ki a brit Swayzak nevű két tagú banda. A tíz éves
fennállás alkalmából kiadott korongon közreműködik Cassy, Richard Davis és az
olasz Les Fauves nevű banda is. Az egy órás lazulós, chilles dub-minimal nem túl
sok újítást hozott, de azért buli előtt vagy buli után még bedobható a lemez a
lejátszóba.