Aki volt már valaha is fürdőben, nyilván pontosan tudja, milyen a tájkép normális esetben: csöndes, lagymatag dagonyázás a kénszagú vízben, a felszínén csak néha fodrozódik beszélgetésfoszlány; megáll a gőz az öreg lépcsőkön, és kabinosnéni csoszog a folyosón fehér papucsban.
A kabinosnéni stimmel – némi zavarral a szemében nyugtázta a földöntúli felfordulást. Azonban minden egyéb annyira valószínűtlenül MÁS volt, hogy az ember nem győzött betelni vele. Italt rendeltem a tarka fényárban úszó előcsarnokban, és hagytam magam sodorni a törökfürdő felé. Útközben egy hoszt elragadott kézmasszázs céljából. (Már hogy nem én neki, hanem ő, figyelmességből, a kedves vendégnek.) Minden folyosóról és zugból fürdőruhás, vizes alakok özönlöttek, arcukon letörölhetetlen mosollyal.
A törökfürdő volt az agyelhagyás egyik helyszíne. Fülledt melegben, felszálló és a mennyezetről visszacsöpögő párában, vöröses fények alatt szólt az elektronikus chillout, a körmedencében pedig fürdőruhás fiatalság lebegett és hullámzott. Föntről, a rudakról, vidám kísértetek gyanánt lógtak a fürdőköpenyek és a törülközők. Ez volt a lazítás színtere, a megbúvó erotikáé, és a ráérős iszogatásé.



Ezzel szemben az agyelhagyás második színterén, az uszodában kirobbanó pezsgés ámította el a belépőt: pörgős, tiszta ritmusok, tágas tér, hűvös víz, és rengeteg tomboló alak a medencében és a parton. A fürdő falait meseszínűre festette a fényvetítés, már amikor épp nem lézershow villódzott a népség fölött. Játszótérré változott a medence, úszógumikba préselték magukat az emberek, strandlabdákat dobáltak (mindkettő fogyóeszköznek bizonyult), vagy óriás felfújható műanyagkolbászokkal püfölték egymást. Ha valakinek mindez mégsem lett volna elég, szinkronúszó lányok is bedobták bájaikat a buliba, sőt volt tűzzsonglőr is, a törökfürdőben pedig hastánc bemutató. A szervezők kitettek magukért.

A helyszín minden szegletét és beugróját kihasználták: több italpult, nagy tánctér, kis tánctér, babzsákpuffos-süppedős sarok várta a látogatók minden fajtáját, még kényelmesen fetrengős különterem is akadt. Itt lehetett száradni.

Apropo száradás: vizes bulin mindig kérdés, hogy hova tegyük a pénzt, telefont, papír zsebkendőt, stb. Ezúttal kis vízhatlan, nyakba akasztós tasakokat osztogattak, amikbe ezek mind kényelmesen befértek. Más kérdés, hogy néha leúsztak a mámorosan lebegő delikvensek nyakáról.

Végül addig váltogattam a nagymedencei tombolást a törökfürdő intimebb atmoszférájával, a hideget a meleggel, addig sétálgattam a fénypászmákban és a hangszórók alatt, hogy amikor végül – legeslegvégül – kiléptem a kapun, azt éreztem teljesen valószerűtlennek, amit odakint találtam, a várost a januári éjszakában. Nyirkosak és néptelen utcákat. Meg az aszfalton a közlekedési lámpák színes fénytócsáit. Ez is valami…
Nemsokára itt a következő alkalom. Ajánlom mindenkinek.




Szöveg és Fotó: