Ha egyszerre több elektromos eszközt, mint például fagyasztót, tűzhelyt, bojlert és sütőt is használnánk, elképzelhető, hogy az elektromos hálózat nem fogja bírni a terhelést. Ekkor pedig szükség lehet az elektromos hálózat teljesítményének javítására, azaz amper bővítésre. Ennek során a lakás maximális áramfelvételét az amperek számának növelésével lehet javítani.
Az amper bővítés menete
Nagyon sok régebbi társasház, lakóház elektromos hálózata már elavult, korszerűtlen állapotban van. Ekkor előfordulhat, hogy ha egyszerre több elektromos berendezést működtetünk a lakásunkban, akkor annak elektromos hálózata nem fogja bírni a terhelést. A túlterhelés következtében a vezetékek túlhevülhetnek és jó esetben csak az áramot verik le, de ennél súlyosabb probléma is felmerülhet.
Ekkor a problémát a lakás áramfelvételének, ezáltal teljesítményének javításával lehet megoldani. Ez egy szigorúan szabályozott és sokszor nem is gyors folyamat. Ha szeretnénk bővíteni lakásunk elektromos hálózatát, akkor ezt az igényünket először az illetékes áramszolgáltató irányába kell jeleznünk.
A teljesítmény- vagy amperbővítés ugyanis kizárólag az áramszolgáltató regisztrált villanyszerelő szakemberei által végezhető el. Ők olyan szakvizsgával rendelkeznek, amely a mérőhely szabványosítás elvégzésére feljogosítja őket. Az amper bővítés menete pedig, az áramszolgáltató engedélyének kérésével kezdődik.
Miután az engedélyt megkaptuk, az áramszolgáltató egyik villanyszerelő munkatársa felveszi velünk a kapcsolatot. Először a lakás műszaki állapotának. villanyszerelésének a felülvizsgálatát végzi el, amely alapján meghatározza a jelenleg rendelkezésre álló fázis számot és az igényelt áramerősségnek megfelelően bővíti a lakás elektromos hálózatát.
Ha csak 32 Amper teljesítményig lenne szükséges a villamos hálózat bővítése, akkor csak a szerelő munkadíjával és az esetleges anyagköltségekkel kell számolni, ugyanis 32 Amper teljesítmény mindenkinek alanyi jogon jár. 32 Amper felett pedig amperenként pár ezer forintos bővítési díjjal is számolni kell.