Ritkán esik meg, hogy egy széria legújabb darabja a negyedik és egyben a hetedik rész is legyen, most mégis ilyesmiről van szó. Az Adam Herz (forgatókönyvíró) által papírra vetett első trilógia után ugyanis – a sikert meglovagolván – felütötte fejét az ún. American Pie Presents filmsorozat, mely mellékszálnak álcázva magát durrogtatott az eredeti filmekénél is sokkal alpáribb poénokat a Stifler família előzőekben eltitkolt, vagy legalábbis korábban nem látott tagjairól. A találkozó szerencsére nem ezen utóbbi tévedés-sorozathoz csatlakozik, hanem a harmadik részben megházasodott Jimet (Jason Biggs), a lacrosse csapat csillagából sportműsorvezetővé avanzsált Ozt (Chris Klein), az azóta kiszakállasodott és szintén megállapodott Kevint (Thomas Ian Nicholas), az okoskodó stílust mellőzni nem tudó Finch-et (Eddie Kaye Thomas), és természetesen az önmagát meghazudtolni képtelen bunkót, az „igazi” Stiflert (Seann William Scott) rángatja elő mintegy kilenc évnyi hallgatás után. És ha a régi banda újra összeállt, akkor következhetnek a régire kísértetiesen hasonlító kalandok: hatalmas ivászatok, obszcén szójátékok, altesti poénok, és persze buli minden mennyiségben.

Az alkotók már a film első perceiben jelzik, hogy dacára az elmúlt majd’ egy évtized alatt hőseinkkel végbement változásoknak (házasélet, gyermekáldás, karrier, stb.), cseppet sem számíthatunk komolyabb történetre és karakterekre, mint az első rész idején. A party-k épp olyan féktelenek, az erkölcsök épp olyan szabadok, és az alkohol mennyisége is épp olyan tetemes, mint tinédzseréveik alatt, egy dolog változott csupán: nem ők, hanem az utánuk következő generáció áll az események középpontjában, azok a fiatalok, akik fölött egykoron ők bébiszitterkedtek. Épp ez, no meg az elmúlt kilenc év indokolja azt a hatalmas nosztalgiafaktort, melyet régi szerelmek felidézésével (sőt egy esetben felmelegítésével) és az átélt – a néző által az első filmekben látott – kalandok emlegetésével sikerült előidézniük a készítőknek, továbbá azzal, hogy nem próbálták felüllicitálni önmagukat az alkotók.

Ez egyben a film nagy érdeme is: alpári ugyan, de nem viszi túlzásba; vicces, de helyet kapnak az őszinte érzelmek is. A nálam is fiatalabb nézőgeneráció számára valószínűleg unalmasnak hatnak majd a poénmentes, igazán csak az előző részek ismeretében átélhető képsorok, én mégis azt mondom, hogy ezek nélkül A találkozó csupán egy lenne a manapság dívó, vicceskedést gusztustalanságig fokozó filmek közül. Így viszont hamisítatlan Amerikai pite lett!

rendező: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz
forgatókönyvíró: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz, Adam Herz
zeneszerző: Lyle Workman
operatőr: Daryn Okada
producer: Chris Moore, Craig Perry, Chris Weitz, Warren Zide
executive producer: Louis G. Friedman, Adam Herz, Chris Weitz, Paul Weitz
vágó: Jeff Betancourt

szereplők:
Jason Biggs (Jim)
Alyson Hannigan (Michelle Flaherty-Levenstein)
Chris Klein (Oz)
Thomas Ian Nicholas (Kevin Myers)
Tara Reid (Vicky Lathum)
Seann William Scott (Steve Stifler)
Mena Suvari (Heather)
Katrina Bowden (Mia)
Jennifer Coolidge (Stifler anyja)
Shannon Elizabeth (Nadia)
Eugene Levy (Jim apja)
Natasha Lyonne (Jessica)
Eddie Kaye Thomas (Finch)
Chris Owen (Chuck Sherman)
John Cho

szinkronhangok:
Hevér Gábor (Jim magyar hangja)
Závodszky Noémi (Michelle Flaherty-Levenstein magyar hangja)
Széles Tamás (Oz magyar hangja)
Rajkai Zoltán (Kevin Myers magyar hangja)
Vadász Bea (Vicky Lathum magyar hangja)
Gáspár András (Steve Stifler magyar hangja)