Amikor beültem „Magyarország legnagyobb vászna” elé, ha nem is megvilágosodást, de legalább egy vizuálisan kielégítő estét vártam. Elindultak a különböző IMAX insertek, logók és azok alapján azt gondoltam, hogy a legjobb úton haladok célom felé. Leejtettem az állam. Aztán jött a film…

Perszeusz (Sam Worthington), a halandó utat választott félisten, aki a Titánok harcában már végzett a Krakennel, ezúttal egészen az alvilágig menetel, hogy megakassza Hádész és Árész gonosz tervét. Ennek lényege, hogy Zeuszt elrabolva és erejét felhasználva, fel kívánják ébreszteni Kronoszt, aki egy nagyon gonosz titán. Nem egy bonyolult cselekmény, a dialógusok pedig csak rontanak rajta. Ráadásul a rendező, vagy ami valószínűbb, a producerek nem voltak hajlandóak lemondani a kötelező szerelmi szálról, a bolond segítőről (Héphaisztosz szerepében Bill Nighy), a nagyszájú szárnysegédről, illetve a kedvező korhatár besorolásról sem. Mindegyik egy jól irányzott csapás a dramaturgia szebbik felére. A film nagy szerencséje, hogy a nagyszerű sztori nem feltétele egy „eyecandy” mozinak.

Az élménybeszámolót ott hagytam abba, hogy az állam lent, és kezdődik a film.  A főhős egy kis kalyiba körül terelgeti gyermekét, majd jönnek a szörnyek és óriási harc kerekedik. Ezzel el is megy a film első húsz perce, és a csatazaj elülte után egyre csak az motoszkált a fejemben: hol volt a térhatás? Többször is levettem a szemüveget, hogy van-e szellemkép, ami igazolja, hogy nem egy újabb Tron féle „részben 3D”-vel van dolgom. Sajnos volt, csak egészen borzasztóan alkalmazva. „Oda se neki”-gondoltam, hiszen még rengeteg van vissza, azonban a kövek, lángok, szörnyek továbbra is a vászon síkjában maradtak. Egy-két kellemesen „fejelkapós” jelenet persze volt, de legtöbben csak kihagyott lehetőséget érzékelhető. Többször azon kaptam magam, hogy nem is figyelem az eseményeket, hanem azon gondolkozom, hogy miért nem felém suhint a kard. Jobban meggondolva ez is egy újszerű, sőt interaktív filmélmény, ahol a fogyasztó rakja össze az ideális képet. Viccet félretéve: ez ismét egy elnyesett 3D.

Persze láttunk már látványos filmeket az Avatar előtt is, szóval A titánok haragjának is megvolt minden esélye, hogy érvényesüljön. Ehhez azonban háromnál (!) több helyszín, illetve tisztességes CGI nem ártott volna. Egyedül Kronosz néz ki valahogy, de ez valószínűleg minden erőforrást felemésztett, mert szerencsétlen körülbelül három percig van életben.

Összességében A titánok haragja egy dühítő film, ami nem csinál mást, mint ziccereket hagy ki. Ha nem látom, nem hiszem el, hogy Liam Neeson és Ralph Fiennes párosa tud gagyi lenni harc közben. Kis túlzással e felismerés élménye az egyetlen, amit ez a mozi nyújtani tud. A kérdés az, hogy mikor látja be Hollywood, hogy csak akkor készítsen 3D-s mozit, ha megvan hozzá a pénz, illetve ami még fontosabb, a kellő igényesség.

rendező: Jonathan Liebesman
forgatókönyvíró: Dan Mazeau, David Johnson, Steven Knight, Greg Berlanti, Beverley Cross
operatőr: Ben Davis
producer: Basil Iwanyk, Polly Cohen Johnsen
vágó: Martin Walsh

szereplők:
Sam Worthington (Perszeusz)
Liam Neeson (Zeusz)
Ralph Fiennes (Hadész)
Bill Nighy (Héphaisztosz)
Rosamund Pike (Androméda)
Danny Huston (Poszeidón)
Edgar Ramirez (Arész)

IMDb
wrathofthetitans.warnerbros.com/