Yann Tiersen február 24-én lépett fel az Akvárium klubban 1350 ember előtt. Teltház. A koncert utolsó harmadára a közönség létszáma a felére csökkent. Nem véletlenül.

Yann Tiersen, a senkivel össze nem téveszthető, 0-99 éves korig rajongnak érte a népek, s ez látszott már az este elején a közönség összetételén is. Az Amélie-s püttyögésbe diszkréten kóstolhattunk csak bele, aki ezért jött, azt már ezen a ponton elveszítettük. Nem baj, nem kár értük. Aztán jött, amit mindenki várt, repülős-elszállás, világösszeomlás, már-már karácsonyi giccsparádé, de hát valljuk be, ezért jöttünk. Sírva vigadni.

A rozzant, középiskolai félalkesz tesitanár kinézetre gyúró Tiersen döbbenetes bánik a hangszerekkel a színpadon, bármit adnak a kezében, úgy játszik rajta, hogy az angyalok lepotyognak közénk sírni. A közönség persze csendben, mozdulatlanul és szájtátva áll, hallok egy tüsszentést a taps elcsendesülése után. Nem egy Pokolgép koncert, na. Ezt támasztják alá az egyszerű, de sejtelmesen kifinomult fényhatások is, csak egy szál izzó világít meg egy-egy zenészt, ha éppen nem hátulról ömlenek be a türkiz fénycsóvák. Földöntúli, mondom! Kis is kérezkedünk, lehűtjük magunkat egy gyors cigivel. Jó, jó, de telítődtünk.

A visszataps után elszabadul az experimentális kísérleti barokk, ez aztán visszahoz mindenkit, aki az elmúlt 80 perc alatt túl messzire repült a Föld nevű bolygótól, nem rossz persze, nekem valahol bejön, de valljuk meg, a közönség tetemes része nem erre vett jegyet, s ezt nem is féltek kifejezésre juttatni.

Lényeg a lényeg, helyreállt a világ egyensúlya, mert jól kiegészítette egymást a pütyi és a agyrém. S ez így jó.

<

Fotó: facebook.com/akvariumklub

Fotó: facebook.com/akvariumklub

Fotó: facebook.com/akvariumklub

>