Játék két felvonásban

Fordította: Nádasdy Ádám

Szereplők: Csuja Imre, Kató Balázs, Dióssi Gábor m.v., Hámori Gabriella, Haumann Máté m.v., Kézdy György m.v., Czukor Balázs, Für Anikó, Kerekes Éva, Anger Zsolt m.v., Debreczeny Csaba, Gálffi László, Pogány Judit, Máthé Zsolt, Pap, zenészek, tengerészek, rendőrök

Rendező: Dömötör András e.h.
Tér: Antal Csaba
Jelmez: Benedek Mari
Világítás: Csornai Levente
Zene: Márkos Albert
Mozgás: Érdi Ariadne
Dramaturg: Várady Zsuzsa e.h.
Súgó: Jánoska Zsuzsa és Kanizsay Zita
Ügyelő: Berta Tamás
Asszisztens: Érdi Ariadne

A vizsgaelőadását rendező fiúról azt mondják, merész újító, amilyen szellemiséget most a színház is magáénak vall, na de hogy ennyire?! Az előadások idejére a darabhoz is illeszkedő korhű udvar ugyanis amerikai stílusú mosodává alakult át ital automatával és a herceg (Orsino) city light poszterével, ahol az elöl töltős készülékek hol egy hajótöröttet, hol fegyvereket, netán szeszt, vagy hab-áradatot dobnak ki magukból. Ruhát csak egész kivételes alkalmakkor. Tulajdonképpen ez az egyetlen helyszín az egész játékban, a kerek ablakok pedig inkább egy hajótest belsejére emlékeztetnek, mint eredeti funkciójukhoz. Talán ez is csak eszköz a darab mottójának érzékeltetésére, amit a Bolond fogalmaz meg: "Itt semmi sem az, ami." – és ahogy lenni szokott, a bolond van leginkább észnél. Mindenki más viszont, hiszen tudjuk: a szerelem öl…

A lényeget ekképp összegzik: "Violának Orsino kell. Orsinónak Olivia kell. Oliviának Viola kell. Antoniónak Sebastian kell. Malvoliónak Olivia kell. Andrásnak Olivia kell. Antoniónak Viola kell. Oliviának. Sebastian kell. Orsinónak Viola kell. Violának Sebastian kell. Sebastiannak Viola kell. A Bolondnak pénz kell" – milyen sokféle is ez a szerelem, és milyen sok mindenre képes. Nő szeret férfit, férfi szeret nőt, nő szeret nőt, férfi szeret férfit. Shakespeare-től, aki az első 25 szonettjét fiúhoz írta, nem idegen a játszadozás a nemekkel. A férfi-nő csere előbukkan az Ahogy tetszikben, A két veronai nemesben, A velencei kalmárban és még sok másik darabjában. E művek egyik témája a választás, vagy a választani nem tudás, az identitáskeresés és az öncsalás.

Olivia, mint szerelmesét, úgy gyászolja testvérét. Arcát elfátyolozza, és magán "zárkába" vonul, majd egy szempillantásra beleszeret az apródruhába öltözött Violába. A herceg pedig nem is a grófnőbe, hanem saját reménytelen szerelmébe szerelmes. Megállás nélkül szomorú énekeket hallgat, és bús dallamokat hív életre hangszerén. És mikor Viola nyíltan közli vele, érte is úgy epekedik valaki, mint ő a grófnőért, Orsino nem is tudakolja, ki lehet, inkább visszamerül saját kilátástalanságának langyos pocsolyájába. Oszkár és Albert (a.k.a. Nemes Böffen Tóbiás és Tompa Albert) urak pedig az italba és a mulatozásba szerelmesek, melynek zavartalan folytatásához maguknak és ügyüknek meg kell nyerniük Oliviát. Szó sincs nemes érzelmekről. De ugyanígy nincs szó erről a lóvá tett udvarmester Malvolio esetében sem, mivel ő meg önmagába szerelmes, s mikor nagyképűségét és felsőbbrendűségét kényeztetik, még arra is rá lehet venni, hogy sárga harisnyát húzzon csokros térdszalaggal. Őszinte viszont csak igazán szorongatott helyzetében lesz.

Az egyetlen érzelem, melyet valóban szerelemként említhetünk, Viola szívét mardossa. Ő az, aki akarta ellenére sem lehet őszinte és nyílt, szerelmese küldönceként igyekszik meghódítani a grófnő kezét, akit a lángoló érzelmek vezérelte szavak rögtön megbolondítanak. És ha ez még nem volna elég, a fiatal rendező még csavar is egyet a happy enden, ugyanis a sok félre értett helyzet után, mikor az ikerpár először találkozik a színen, egyszerre minden más érzelem elhalványul, és az egymást holtnak hitt testvérek szerelemes csókban törnek ki, mely addig húzódik, míg csak kedveseik véget nem vetnek neki. Ez a jelenet egyszerre érzékelteti a testvéri szeretet fennköltségét, mely a többi öncsalás fölé emelkedik, de a darabnak figyiszt mutató álláspontot is, mert maró gúnnyal veti oda befejezést mindazoknak, akik az ide illő keserű felismerést vagy a rózsaszín ködfelhőbe burkolózó szerelmi körtáncot várták. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt kesztyűt dobnának az író arcába, hanem csupán azt, hogy nem akarták komolyan venni a szó szoros értelmében sem a darabot – melynek szövegében nem kevés változtatás és kor-kiigazítást tettek Nádasdy Ádám újrafordításával -, sem az abban megjelenő érzelmeket. Az egész csalás és öncsalás, aminek legjobb megtestesítője az önirónia, melyet igyekeztek már a címbe belecsempészni: Vízkeresz, vagy bánom is én vagy amit akartok vagy…