A Muli-sátor pedig kiváló menedéket nyújtott az elektronikus tánczene kedvelőinek minden szempontból: fedél, ütős zenék, pia, testfestés, párnák, toitoi – minden egy helyen. Csupán a többi helyszínt hanyagoltuk egy picit, különben lehet, hogy visszafelé elnyel a láp valahol a Viva és Pepsi színpad között.
A csütörtöki napot meglehetősen lazára vettem. A következő két éjszakára készültem, így inkább korán indultam, és hamarabb nyugovóra tértem, hiszen sátor híján, állandó szarvasi lakcímmel (Mezőtúrtól 20 perc a kispirossal) rendelkezve jobbnak láttam az utolsó vonattal visszatérni saját ágyacskámba. Eddig úgyis miden évben csak az adott koncertre, fellépésre mentem el, tehát elhatároztam, hogy miután átverekedtem magam a mezőturisták hadán a bejáratnál és felmarkoltam a belépőt, felfedező körútra indulok, hogy végre birtokba vegyem az egész strandot (ami a fesztiválnak immáron 3 éve otthont ad). Irány a nagyszínpad, ott mindig előbb elkezdődnek a koncertek (hamarabb véget is érnek). Épp arra értem oda, hogy a Csakazértis frontembere hőbörög: hadd maradjanak még, miért kell már menniük, ki a fene az Soulfly? J Csakazértse maradhattak, a közönség annyira nem értékelte a srác humorát. Az ő fellépésüknek pont a végét hallottam, a P.O.T.-nek pedig az elejét. Megmosolyogtam a 8 évvel ezelőtti bakancsos, lázadó önmagam, meg a porban hempergő anarchistákat, amint épp fekve próbálják el az esti fejrázást. Megvolt az idei gitárszóló-adagom, így tovább álltam. De merre? – kérdezgette egyre többször egy belső hang. Jobbra a Dewalt sátor balra a gouranga Valóság-show, de mielőtt még végighaladtam volna a bebocsátást jelentő krisna ösvényen (Hare Krisna – Hare Krisna – Hare Hare – Hare Rama) észrevettem a dewaltos Mitsubisiket, így már azt sem tudtam, ingyen kajáért álljak-e sorba, vagy sörért, a krisna táborban kiabáljak, vagy a nagyszínpadnál, esetleg lelkizzek-e a Meghallgat-lak sátorban, netán kereket cseréljek vagy elemet a gépemben. Mivel ez utóbbi sürgetőbb volt, a kemping felé vettem az irányt, és meglátogattam az egyetlen globalizációtól még mentes ABC-t (még Mezőtúr környékén sincs Tesco, hát még a fesztiválon, ez itt nem a Sziget!).
Egyre bentebb a sátorrengetegben mindenféle fura alakkal akadtam össze. Az első nap képeit látva megkérdezte tőlem valaki: te, itt tényleg csak punkok voltak? Ott igen. A fesztivál látogatói jól meghatározható célcsoportba különíthetők el. Az anno még Sör-és Rockfesztivál, mint a neve is szemlélteti, még egy más módon alternatív szubkultúrának biztosított teret, az elektronikus zenék pedig épp csak, mint új szolgáltatás ütötték fel a fejüket, hiszen még hagyományai is alig voltak. Legelső itteni élményem még a laktanyából származik (az első helyszínek egyike): Árral Szemben a kisszínpadon, majd egy lepukkant raktárépületben Dj Palotai biztosította az egész estés dárenbézt. Se külföldi nagy név, se flancos sátor padlószőnyeggel, meg kedvesen mosolygó lányok a bejáratnál utadat álló kétajtós szekrények mellett. Elmerülve a nosztalgia lágy melegében döntöttem: megszakítom körutam, ha ma mindent bejárok, nem marad meglepetés másnapra. Kitűztem az aznapi utolsó feladatot: jó hangulatba kerülni a Multicaféban. Press-es belépővel idén legalább nem firtatják, elmúltam-e már 18 – gondoltam, lassítani is alig akartam, pedig nemcsak megállnom kellett, hanem visszafordulnom is. Úgy húsz percet pöröltem velük, mégsem engedtek be fényképezővel. Sebaj, még úgyis meg kellett találnom az állomásra visszavezető utat, közben pedig kiötlök egy új stratégiát a másnapi bejutásra.

Pénteken újult erővel, a nagy esőket megelőző kánikulában fürdőruhában indultam a számomra még sötét foltot képező területek feltérképezésére. Hogy mennyire szoros a program, mi sem példázza jobban, mint az, hogy eddig sohasem jutottam el a strand fürdőző részébe. Mi több, eddig a létezéséről sem tudtam, különben a bikinim alsó részét is elhozom. Lecsekkoltam a gyógyvizes medencét, a rodeós szőrme bikát, majd a gumi-ringet, ahol épp egy pár püfölte egymást (hm, egészen újszerű előjáték). Tettem még egy-két kört, hogy mindenféle heavy metál és meghatározhatatlan stílusban játszó zenekar előtt tiszteletem tegyem, végül elindultam, hogy kidolgozott taktikával és fejben megírt szöveggel levegyem a lábukról a multis gorillákat, ha a telefonszámomba kerül, akkor is. Szerencsére erre nem volt szükség, csak egy autogrammra egy nyomtatványon. Miután cserkész becsületszavamra megesküdtem, hogy mindenféle cigis reklámot mellőzök, még a mosolygós, egyenruhás lányokat is, végre megnyílt előttem egy fergeteges éjszaka lehetősége. Beérve pedig mit látok: ott passolnak a párnákon a partyarcok, és inkább semmitmondó arcot vágnak. Ebből elég, túl korán érkeztem.
Gyerünk vissza a Viva színpadhoz, "dolgozok" még egy kicsit. Itt nem voltak annyira szúrósak a kis darazsak (sárga-fekete security eggyen), testközelből figyelhettem / fényképezhettem, amint a Junkies énekese egy lábon ugrálva üvölti végig a koncertet. Szekeres Andris ínszalag szakadást szenvedett, így bekötözött lábbal egy bárszékről követte csapattársait. Gyors még pár kép a Hooligansről, és irány vissza a Multi, hiszen Dj Micra már elkezdte az alapozást. Azt mondta, csak lájtokat fog játszani, úgymond bemelegítésként. Ezt a fogadalmát szerintem nem sikerült betartani (szerinte csak erősebbek voltak a dub-ok: Juju: Mojoland), mindenesetre 11-körül pörgős dob és basszussal ébresztette az addig Amorf Ördögökön és Colorstaron andalgó tömeget. Az ívet Palotai Zsolt vitte tovább a tőle megszokott minőségben. A kiírással ellentétben Dj Suv csak jóval később kezdett, valamikor éjfél után érkeztek meg társaival. Az alapfelállásban egy Mc szerepelt, nevezetesen Slix, ám eldönteni nem volt egyszerű, melyikük az. Úgy tűnt, olyan jól alakul a hangulat, hogy egy harmadik társuk is, akinek a nevét azóta is homály fedi, szintén elmarta a mikrofont. A Full Cycle-től már megszokott bristoli hangzás most is sokak számára ismerős lehetett, laza, nem túl pörgős ritmusok, táncolós-éneklős számok (Do You Remember Me), de Suv egyéni stílusára jellemző hangelemek, mint a flamencós vagy a mágikus keleti effektek is szépen feltárulkoztak. Nekem egy kicsit sok volt a jóból, nem állt össze a sok mozaik darab kerek egésszé (vagy talán csak jobban kellett volna figyelni). Remélem nem ez a premier volt egyben az utolsó fellépése itt, Hungáriában. Meg nem erősített forrás szerint a dj és csapattársai még másnap délután is valahol a fesztivál környékén kóricáltak. Vajon a sárlavinák, vagy egyszerűen csak az itteni viszonyok (olcsó sör, kiváló közlekedés, jó hangulat) tartották vissza?! Az after partyért Bratwának lehetünk hálásak.

Nagyon úgy tűnt, hogy a harmadnapból másnap lesz, meg hát az eső is rázendített, az indulást tehát nem siettük el, amit végül egyáltalán nem sajnáltam. Már a bejáratnál úgy fogadtak az ismerősök, hogy bent mindenki térdig jár a sárban, amit akkor igazán nem is mértem fel, csak amikor rájöttem: a betonútról lelépve az egyetlen mód, hogy a Multiba eljussak: egy lendületes csúszás. És mikor egy mini traktor pöfögött el előttem, amiről épp szalmát szórtak szét – gondolván abban nehezebb elsüllyedni – már tudtam, én ma innen nem mozdulok. De nem is kellett. A Beat Dis lötyögős zenéje megfelelő alapot jelentett, amit Anima fokozott tovább, így már minden és mindenki készen állt – a nagy showra. It's party time! Erre volt szükségünk. Persze a slágerek (Chemical Brothers: Galvanize; Public Enemy: No.1 ) is megtették a kívánt hatást; ember nem maradt a (két) talpán, mikor a Freesatylers beindult. Már igazán kijárt nekünk egy jó pörgős este. Mivel nem az egész banda jött el, ez csupán dj set volt, de nekem ez most jobban hiányzott, mint egy igényes live act, Sir Real pedig egy percre sem hagyott lenyugodni senkit.
Eleinte ódzkodtam ettől a három naptól, a Szigetből is elég nekem egy éjszaka. Por (az orromban és a tüdőmben vastagon lerakódva), tömeg (pusztít, és nyomorba dönt), mocsok (mindenhol), (masszívan ittas) sötét alakok, ám mindezt most még élveztem is: együtt őrjöngeni és nem törődni holmiféle monszunnal, ázott szalmával kevert sárral, meg itt-ott heverő hullamerevséget szimuláló fiatalokkal, letáncolt végtagokkal. A regenerálódás gyors. A környék és az arcok mind ismerősek, mintha haza mentem volna, úgy jártam át Mezőtúrra ezalatt a hosszú hétvége alatt. Még jó, hogy fesztiválból nincs hiányunk a nyáron, de mezőtúri bizony csak ez az egy van.