Minden évben azt mondják, ez volt az utolsó (ki mondja, nem tudom, csak úgy suttogják), mégis újra és újra itt kötök ki rögtön az utolsó vizsgám után. De ezt teszi ilyenkor Békés megye apraja-nagyja, és persze a fesztivál generáció bázisa is, akik az egykori Sör- és Rockfesztivál hagyományát öregbítik tovább. A szervezők szerint a tendencia kedvező, hiszen a bérletesek száma jóval magasabb a korábbiaknál, a napijegyes visszaesés pedig a kedvezőtlen körülmények számlájára írható, amit egy a nagyszínpadról szárnyra kelt dob felszerelés is igazol. Mindemellett pedig a dubai pálmafa szigetet építő mérnökök ügyességét meghazudtoló módon döngölték, tolták, szórták a vizes földet (szakzsargonban malajt), hogy a strand területéből ne csak egy óriási medence legyen, ahonnan egy-két színpad kandikál ki. Igaz, így is szinte egy kétéltű vagy egy gyors mozgású úszó alkalmatosság kellett, hogy egyik helyszínről a másikra átvergődjünk.
Ez volt az oka, hogy idén nem tévedtem el a Borsodi labirintusban, nem barangoltam a kalandparkban, nem pörögtem az Unikum kamionban, nem szőttem karkötőt, nem festettem hennát, nem tisztultam meg a meditációs ösvényen, és nem hallgattam furcsa ábrázattal az amatőr zenekarok versenyét. Ehelyett élvezettel merültem el a fizikai és lelki szennyben, mikor Malátabárba megnéztük az olaszok menetelését a negyeddöntőbe. Egy óra sárban való dagonyázás, majd alvázmosás, és már kívül is, belül is mocskos voltam, jöhetett a fekete leves! Ide nekem az…
…EZ Rollers-t! A péntek este menete: könnyed Hiperkarma, zúzós Quimby, alapozás, lötyögés, bólogatás – dj Micra a laza indítás után már az erősebb drumandbasseket teszi fel, hogy a mesterek lassan átvehessék a lemezjátszók uralmát. Alexet és Jayt mostani fellépésükre azonban nem Kelly Richards kísérte, hanem a Moving Shadow és a Tech Itch kiadók saját bejáratú dumaládája, Mc Jakes, így végre élőben is meghallgathattuk a TC által jegyzett Deep nótát. A várva várt Walk This Land, melyet Guy Richie A ravasz, az agy, és a két füstölgő puskacső című filmjéből mindenki kívülről fúj, azonban elmaradt. De nem is hiányzott senkinek. A srácok hozták a papírformát: vidám, funkkal átitatott táncolós zenéjük mellett ízelítőt adtak a drum and bass színtér legfrissebb kínálatából is. És ahogyan az egy igazi elektro partyhoz méltó, abba se hagyták, amíg csak utolsó sörünk éltető ereje is ki nem szállt belőlünk. Végigsöpört rajtam, és letaglózott, méghozzá annyira, hogy egészen hazáig mindenféle karmikus vagy bibliai (ebből is látszik, hogy idén kihagytam a transzcendentális továbbképzést) párhuzamot fedeztem fel: végtére is akkor vagy képes igazán szárnyalni, ha előtte megjártad a poklot. Az én megtisztulásom ugyanis átvitt értelmű. Sárosan és kimerültem, mégis boldogan, mindenféle bolondos képpel a fejemben és felejthetetlen dallammal a fülemben hajtottam nyugovóra zsongó fejem, és készültem lelkiekben a következő esti beavatásra.
A harmadnapból azonban másnap lett, és a könnyed felszabadulás, ami előzőleg olyan lágyan a gerincem mentén egyre lejjebb kúszott, és intenzív mozgásra késztette a lábaimat, valahogy elhagyott. Se fel, se le semmi. Az agyam zavaros volt még, és kába, amit egyre inkább az álmosság töltött ki, míg a lábaim olyan nehezek voltak, mintha kint több kiló sár ragadt volna hozzájuk, amit magammal cipelek. Minden igyekezetem ellenére is le kellett ülnöm, főleg hogy egy sorstársamat, aki ekkor már nem tudott tovább várni arra a megtisztulásra, álcázzam. Mögém borulva aludt a Multi párnái között. Tayo pedig csak nem jött, a négynegyed viszont egyre dübörögött. Naga minimal technót nyomott, amit Blim ügyesen folytatott. Az elején hause utána főleg break, ekkor azonban már közeldtünk az éjjel kettőhöz, és az est főattrakciója nem sietett. Persze itt is megérte várni, és most már tudom, miért mondogatnak mindig csak annyit: Tayo az qurva jó! A minimál tőle se áll távol, viszont van mellette jó sok hause és break.
A nagyszínpadnál eközben a brit Lost Paradise zárta a sort a HétköznaPI CSAlódások, Depresszió és az Iron Maidnem mögött, az őrjöngő tömeg pedig a gyanúsan hömpölygő sárözönben hemperegve búcsúztatta őket méltóképp.
Úgy kezdtem a mondókámat, hogy minden évben felmerül a gondolat, ez volt az utolsó alkalom, hogy Wan2 felkiáltással összeverődünk. Nem egyszer volt beszédtéma ez a három nap alatt, mégis vannak bíztató jelek. A szervező Delta Fest Kft. úgy tervezi, ha sikerülne hosszú távú megállapodást kötni a mezőtúri önkormányzattal, nekik is érdemes lenne több pénzt fektetni a terület infrastruktúrájába, ahogy teszik ezt Hegyalján is. És hogy mindez érdemes, az is bizonyítja, hogy a mostoha körülmények ellenére is elérték a tavalyi nézőszámot, és nagyjából nullszaldósra kihozták a bulit. Joggal számítottak az egyre növekvő érdeklődésre, ezért a fesztivál alapterületét idén jócskán megnövelték, hogy megfelelő területet biztosítsanak a kempingezőknek, mégse fosszanak meg senkit a vízifoci-pályájától. Csak hát az a fránya eső! Ami minden évben, most is a legrosszabbkor – két hét kánikula után – épp erre a három napra érkezett meg. Vagy ők nem voltak ott tavaly, meg tavaly előtt, vagy azelőtt?! Ha igen, akkor már egy éve azon kellett volna törni a fejeket, hogyan fogják az előző évi hibát kiküszöbölni. De tavaly legalább szalma volt! Az is több mint a semmi, most viszont a mindent beterítő mocsár miatt alig lehetett mozdulni, és a fesztivál nyújtotta lehetőségeket kihasználni. Vagyis hosszú távon ez a teljes lejáratódáshoz vezet majd, és akkor aztán fejleszthetnek.
Mint utóbb megtudtam, már az első naptól folytak a sártalanítási munkák, hogy legalább a fellépők eljussanak a színpadokig, aminek folytán elfogyott a rendelkezésre álló faforgács nagy része. A komplikáció azonban csak eztán kezdődött, hiszen az ijesztően nagyra duzzadt lápnak ez annyi volt, mint sz*rnak a pofon, vagyis két koncert között még egy kis háncsot meg miegymást kellett beszerezni, nehogy a föld nyeljen el minket, mint E. A. Poe Usher-ház című novellájának főszereplőjét. Ezek után csak bízni tudunk benne, hogy a se a szervezők, se a vendég bázis lelkesedése nem csökken, és jövőre egy megközelíthető terepen áldozhatunk majd a rock és elektronikus zene oltárán.