1. NAP:
Hajnali háromnegyed öt. MÁV szignál. Vonat indul. Szerencsére volt ülőhelyünk, mert a tömeg később elviselhetetlen lett. Fél tíz körül értünk Sopronba, szemerkélő eső és hűvös fuvallat fogadott minket. Bevásároltunk néhány dolgot a vonatállomáson, amit nem sikerült előző nap megtenni (energiahordozók, gyékény, ja és némi élelem). Ezután a Lővérekbe tartó buszra szálltunk. A kemping előtt hatalmas tömeg volt, mindenki lázban égett, de kevesen tudták mi a teendő, hogyan lehet idén bejutni. Lökdösődés, végül sikerült beváltanunk a jegyeket, ekkor már szakadt az eső (tipikus VOLT elem), így kénytelenek voltunk bakancsot húzni, kicsit jobb lett a közérzet… Még csak a karszalagot szereztük meg, hátra volt a motozás és a csomagellenőrzés, ezek után végre bejutottunk. A sátorállítás sem volt egyszerű: záporozó esőben, viharos szélben, kalapács híján páros lábbal ugrálva a cölöpökön. Gyors átöltözés és már indultunk is körülnézni.
Végül a MegaWatt Arénában kötöttünk ki, ahol éppen a Cadaveres kezdődött. Legutóbb alig pár hete koncerteztek Budapesten, ahol az Ill Nino előtt léptek fel. A VOLTon ők nyomták le az első koncertet a Kispál Csendesülőst is megelőzve. Ez volt a zenekar 100. fellépése, az énekes és a dobos 200. közös koncertje, valamint a zenekar első VOLTos élménye. A hardcore-t játszó banda próbálta megmozgatni az esőtől és sorban állástól megfáradt tömeget, több kevesebb sikerrel.

A Soproni Nagyszínpadon a Romano Drom után a Pál Utcai Fiúk jöttek. Összességében kellemes volt a koncert, laza, nem nyomorgó közönséggel. Mindenképpen többen voltak itt, mint a jó pár éve elfeledett „megasztár” győztesének (Caramel) koncertjén.
Egyből utánuk következett Yonderboi, mely már második lemezén van túl. Magyarországon egyedi, de nem eléggé elismert, alapvetően elektronikus-akusztikus hangszerekkel kísért zenei stílus jellemzi. Kevés figyelmet kap a zeneiparban, ennek ellenére idén mégis nagyszínpados lett. Végre.
Az izgalmas, szórakoztató és színvonalas The Roots, a pop, a soul, a hip-hop és az igazi, erőteljes élőzene egyvelegét nyújtotta. A szomszédunkban lakó srác szerint: „ez volt az év legjobb koncertje, olyan ritmusokat játszottak, amit kicsiny hazánkban előttük még talán senki”.
Az Arénában koraeste (21:30) a Belga koncertezett, ahova csak futtában értünk oda. A legkeményebb szájú magyar hip-hop banda, a durva (kurvaanyázós) stílus mellett jelentetett meg pár éve egy gyereklemezt, ami a felnőttek számára ugyanannyira élvezetes. (?!?!?) Ez elég komoly kontraszt a kőkemény underground hip-hop és a langyos popzene között, utóbbi minden korosztály számára elviselhető.
Az Anima Sound Systemmel kapcsolatban még mindig nagy szívfájdalmat érzünk, hogy szívünkcsücske Jucus már nem énekel a zenekarban. Amit most játszanak, az teljesen más stílusba csap át, semmiképp sem hasonlítható az 5-6 éve képviselt vonalhoz. Ennek ellenére nagyon is élveztük, ugyanúgy, mint a megtelt Aréna.
A Drum and Bass – rock – electronica egyik legnagyobb képviselője a szerda este számunkra legpörgősebb buliját hozta a Pendulum. Az ausztrál srác úgy igazán megmutatta a világnak, hogyan lehet zúzós, populáris, világszerte kedvelt D’n’B-t keverni. Szerettük! (u.i.: a lábukkal a földre nagyívben x-et rajzoló fiatalokat leszámítva)

2. NAP:
Kicsit nyomottan ébredtünk, ezt követően egy könnyű reggeli után körbejártuk a kempinget. Kicsit csalódottan tértünk vissza a sátrunkhoz, mert 12 előtt nem nagyon lehet sok mindent tenni. Az eső el is áztatta egy kicsit az utat. Egyedül a biciklikölcsönzés tűnik ilyenkor kivitelezhetőnek, de ők is csak fél 10 felé nyitnak. Később mire odaértünk, már nem volt bringa. Persze ha vártunk volna pár órát, akkor már biztos lett volna.
A második napon szinte már minden magunkkal hozott szendvicset megettünk, így ideje volt az ételbárokat is feltérképezni. A kaja alapvetően drága, de az első napokon a még megmaradt morzsák is elmennek. Utána kezdtünk mi is feleszmélni, hogy valami alternatív megoldást kell találnunk. Bringával lemenni a városba? Ezt a kérdést másnapra hagytuk, mert az előző esti Pendulum nagyon kihajtott bennünket. A legjobb ebédre a kenyérlángos, ami nagyon laktató, meleg és eszméletlenül finom! 500 Forintért még megvettük, mert összehasonlítva a grilles kajákkal, sokkal arányosabb az ára. Rengeteg helyen sült húsok, péksütemények, pizzák és kürtős kalácsok sorakoznak. Az étkezdék előtti asztalok is mindig teli vannak, hol evő, hol alvó emberekkel.
Az alapital a fesztiválon természetesen a sör. Egy doboz 330 forint a kemping területén belül, egy megállóra innen pedig már csak 180 forint. Nem kell túlzásba vinni a költekezést, nem ez a cél. Más megoldás, ha két ember összeköti magát és jó sokáig kibírják egymást, a drámai a karszalagos rabságot. Ez abból is áll, hogy együtt kell mosdóba menni, adott idő után persze fürödni is kényszerülnek. Tegyük fel, ha húsz órát tart az „együttlét”, és még matricával is megspékelik, ami dupla annyi sört jelent, akkor 20 óra alatt 40 sört lehet összeszedni, természetesen Sopronit. Ez egyértelműen gazdaságos.
Miután az első normális étkezésen túl voltunk, elnéztünk az Irie Maffia koncertjére. Eszméletlen, hogy mennyire nagyszerűen átélik a zenét. A hazai dancehall és reggae alap zenekara, szerte Európában ismert és egyszerűen imádják őket. Busa beszállt az utánuk következő Brains-be is egy szám erejéig. A Brains – „a Dunakanyar rasztabanditái” – egyre populárisabb, ezt persze igényes értelembe véve. A Radio Café nagyon sokat játssza őket. Visszhangos dub és pörgős elektronika keveredése. Ők is egy olyan zenekar, akiknél az album is ütős, de egy élő koncert még jobban megdobja az egészet!
A nagyszínpadon a Quimby a megszokott hangulatot hozta, bár a közönség kevésbé volt nyílt, nem úgy, mint tavaly. A tapsokat is csak nagyon nagy szenvedés árán tudta magából kicsikarni, pedig a Qumby jó volt!
Átrohantunk a Laibach előre nagyon beharangozott koncertjére. Több, mint 25 éve kezdtek el játszani, néha passzívan, de az utóbbi években újra beindultak. Saját maguk gerjesztette kultusz lengi őket körül, kicsit misztikus, kicsit földöntúli. Történelmi indulatokat keltenek, a közönség se a vigyorgó tinédzserekből állt. És nem is belőlünk, mert tovább mentünk. Túl nyomasztó.
Ákos fél órás késéssel lépett fel, igaz a fél színpadot és díszletet át kellett építeni. Hűvös lett estére, de nagyon sokan eljöttek. Talán másnap este, Prodigy-re lesznek majd ennél is többen kíváncsiak. Az első sorokban rajongó lányok hada sikítozott és „szeretlek-imádlak”-ot üvöltve, hatalmas ovációval várta a kezdés. Hatalmas sikere volt, nemcsak Ákosnak, hanem annak a rengeteg embernek, akik mögötte dolgoztak, zenéltek, énekeltek. Komolyan „össze lett rakva”.
Az estét a Parov Stelar Live zárta. Táncos nu-jazz, funky és dub jellemzi, olyan zenét játszanak, ami méltón klub kedvencekké teszi őket. A Red Lounge kellemes helyül szolgált a fellépésnek. Ezután csak praktikus okokból ért véget az este: a másnapi Prodigy-re kényszerültünk előre kipihenni magunkat. Állítólag rengetegen lesznek, bár már így is teltházas koncertekkel hasít a VOLT.

3. NAP:
Az előző nap még kiegyeztünk egy mosakodással, ma azonban már muszáj volt lezuhanyoznunk. Persze a tussolók előtt mindenhol hatalmas sor állt, de 20-30 perc alatt sorra lehetett kerülni. Odabent félhomály fogadott, világítás híján egy kis ablakon beszűrődő napsugár szolgáltatta a tájékozódáshoz elengedhetetlen fényt. A nem megfelelő higiénia, a hideg víz és a másnaposság ellenére jó hangulat uralkodott. Közös énekelgetés és az interneten elterjedt telefonbeszélgetésből idézett mondatok üvöltözése talán tükrözi ezt. Miután túlestünk a tisztálkodási rituálén, egyből siettünk a biciklikölcsönzőbe. Ez a Tisza és Schwinn Csepel közös projektje, a minimum 10 éves biciklik persze szépen fel voltak újítva. A világoskék vázas, kemény bőrüléses, Tisza matricákkal teli ragasztgatott kétkerekűeken a város felé száguldva óriási szabadságérzés ragadott el minket. Gyorsan kerestünk is egy eldugott kis kocsmát az óvárosban. Rendeltünk egy jéghideg sört, amit csöndben és nyugalomban tudtunk meginni ( végre nem verte ki senki a kezünkből). Kis punnyadás után rövid városnézés és már indultunk is vissza a fesztiválra, egy kicsit el is tévedtünk, de hamar megtaláltuk a helyes ösvényt. Visszaérve a kempingbe azt is megtudtuk, hogy a bringákat meg lehet venni, amint vége a nyárnak felújítják őket, és a Tisza honlapján lehet majd érdeklődni felőlük.
Ezen a napon már nem volt annyira jellemző, hogy a fiatal lánykák gumicsizmában lófrálnának, mert egész szép idő lett, pedig kezdett lassan divattá válni a csokornyakkendővel együtt. Az első napon még praktikus viseletnek bizonyult a gumi lábbeli, de idén nem volt olyan őrült nagy sár, mint a korábbi években, csak elvétve álltak pocsolyák.
Amint előbújt a Nap, a tömeg megsokszorozódott, mind a bennszülöttek és mind a külföldiek tekintetében. Így aztán nehezebb volt eljutni a mobiltöltő konténerig, ahol persze nem volt szabad hely, pedig jó ötlet, de ezért más eszközökhöz kellett folyamodni, ismeretségen keresztül áramhoz jutni.
Még csak sörözni kezdett a nép, amikor a Nagyszínpadon kezdetét vette a Balkan Fanatik fellépése. A kora délután ellenére (16.30), hatalmas bulit csináltak, nagyon sok embert megmozgatva. Nekünk is kedvünk támadt a nép és elektronikai zenére, a napsütésben ugrándozva közelebb kerülni a színpadhoz. Teljes joggal megérdemelnék, ha esti főműsor időben kapnának lehetőséget a koncertre.
Két nagyobb koncert is következett, egyrészt a Nagyszínpadon a Hiperkarma, másrészt a Megawatton a Freshfabrik. Mi az utóbbit választottuk, mert nagyon érdekesnek ígérkezett az új énekes miatt. Nem kellett csalódnunk. Az elmúlt pár év gyakori tagcseréi után, úgy tűnik végre sikerült megtalálni a legelső énekest helyettesítő embert. A régi és új számokat is szépen énekelte.
Fél nyolckor kezdődött Louie Austen fellépése az Arénában. A 60 éves énekes izgalmasan ötvözi az elegáns jazzt az underground elektronikát. Az Aréna sajnos nem telt meg, de Austen hatalmas mosollyal fogadta a közönséget. A tipikus és elengedhetetlen kellékek, a fehér öltöny, a nyakkendő és a kalap sem hiányozhattak. Aki pihenősebb bulira vágyott, az a jazz-nagypapát választotta, viszont aki valami pörgősebb zenét szeretett volna, az a Nagyszínpadhoz sietett a Neora.
Őket követte a Tankcsapda, a koncertet egyébként maga Lukács Laci kritizálta a legjobban, mindenféle non-verbális eszközt bevetve. Az utolsó 3 albumról, a popközönségnek szóló számokat, részéről mindig fintor kísérte, ilyenkor érezhetőbbé vált, hogy a felvezető szöveg sem most pattant ki a fejéből. A dalok közben is olykor szánakozó pillantásokat vetett a lagymatag közönségre. Szemmel láthatóan csak a régi punkos, rock and rollos számokat tudták élvezettel eljátszani. A kivetítőn a ráncok is jól látszódtak, elkezdtek már öregedni, talán már bele is fáradtak a zenélésbe. Nem is csoda, hogy hiányzott a lendület az új számaikból, hiszen ezeket vélhetően nem maguknak írták. Szerencsére odáig még nem jutottak el, mint a külföldi rockműfaj nagy öregjei, hogy 3-4 számonként le kelljen menniük oxigént szipkázni, hogy kibírják azt a másfél órát. Persze a számok közötti toroknedvesítés, természetesen sörrel, megvolt. Cseresznyében sem kellett csalódni, ő végig tombolta a koncertet. Zeneileg az új albumukkal sincs baj, jól „össze vannak rakva”.
Újra eljött a Prodigy, a tavalyi Sziget fellépés után, idén Sopronba is ellátogatott a zenekar. Hatalmas, fergeteges bulit csaptak, több ezer ember csápolt, alig lehetett elférni. A jól ismert slágerek mellett, egy-két feldolgozás is helyet kapott. A koncert alig több, mint egy órás volt, ezért ki elégedetten, ki felháborodottan távozott. Mi jót buliztunk és örültünk, hogy idén is megnézhettük őket.

4. NAP:
…