Világsztárok az idei Szigeten

Körvonalazódni látszik a XXI. Sziget fellépőinek listája. A nagy szenzációnak ígérkező Blur zenekar fellépésének bejelentése után végre megtudtuk, hogy a programszervezők idén milyen további világsztárok szerepeltetésével igyekeznek szórakoztatni a nagyérdeműt. A szabadtéri nagyszínpadok sztárkínálata mellett komoly, fülbizsergető izgalmakra számíthat a kisebb színpadok és party sátrak érdeklődői is.

Nem titok, hogy a Sziget szervezői nagyon is értenek a széleskörű szórakoztatáshoz a reggae-dancehall műfajától kezdve egészen a techno zenéig. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább igazi minőségi koncertélményt kapnak azok is, akik a nagyszínpadok óriási nyüzsgése helyett, a kisebb, pár ezres befogadóképességgel rendelkező buli sátrakat választják.

A Sziget berkeiből érkező új információk is elsősorban az A38 és az Aréna party felhozatalát érintik. Az Aréna idei koncertezői között szerepel a techno és az energikus elektro műfajának tehetséges virtuóza Boys Noize, kit saját művésznevén futó kiadójának vezéreként, a világ első számú popkulturális magazinja, a Rolling Stone, a világ tíz leghatalmasabb dj-je között tart számon. De az idei év fellépői között tudhatjuk, a dögös és rendhagyó trakjeiről ismert Nicky Romero-it is, aki eddigi rövid, ám annál eredményesebb pályafutása során bejárta a világ legjobb szórakozóhelyeit, és a leglátogatottabb elektronikus zenei fesztiválok állandó szereplője. A hip-hop szerelmeseit sem éri csalódás, az ő hangulatuk is biztosítva van a német származású hip-hop csapat, a Deichkind segítségével, és ha már közönség kedvencekről van szó, nem maradhat ki a repertoárból a világ szerte méltán híres elektro-swing csapat, a Parov Stelar Band sem. Igaz, ebben az évben csak két alkalommal fordulnak meg kis hazánkban, Július első hetében VOLT-on, és a Sziget színpadán. Ezen kívül tiszteletét teszi nálunk a spanyol techno nagyágyúja Oscar Mulero is, aki a tradicionális zenék hangzásvilágát felhasználva, azt a legújabb trendek köntösébe bújtatva bizonyítja, újra és újra a techno zene létjogosultságát a nagyérdemű előtt.

Az A38 színpadán pedig az elektronikus zene fiatalabb generációját képviselő grimcore-kollektíva, a Hadouken teszi a tiszteletét, az új, februárban megjelenő Every Weekend című albumukkal. Ugyanitt a keményvonalas, ős-rock hangzásvilágát is megtaláljuk majd Triggerfinger képviseletében. Aki egyaránt nagymestere a melankolikusabb és zúzós dallamoknak. Ugyanígy a The Bots, mely szintén az A38 színpadán, a gitárrock határtalan dimenzióiba enged belépést, az arra fogékony fülek számára.

De nem is lenne teljes a lista, ha nem lenne pár kedvcsináló információmorzsa elszórva a Sziget nagyszínpadának háza táján. Itt is igen gazdag és szerteágazó zenei repertoárral találkozhatunk. Az elhintett információkból legalábbis erre lehet következtetni, hiszen tiszteletét teszi a szatirikus nyelvezetéről híres, a rock és punk határán egyensúlyozó Die Ärzte.
Emellett késő délutáni időpontot kap, a Nagyszínpadra visszatapsolt német Seeed zenekar, mely a reggae-dancehall zenei műfaj talán legismertebb és legkedveltebb képviselője. Seed-hez hasonlóan a Nagyszínpad délutáni szekciójában egy új, Harlemi ifjú zenészt is köszönthetünk, mely Magyarországon, a Szigeten lép fel először. Ő nem más, mint Azealia Banks, aki olyan rangos eseményeken, mint a NME Awards, és a Billboard Awarsd, a Philip Hall Award és a New Style Icon elismerő címeket hozta el, továbbá a „BBC Sound of 2012” megmérettetésén pedig a harmadik helyezett lett.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére