Az utóbbi években karneváli színekkel dolgozó Tim Burtonre bízni a szépia után üvöltő Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei adaptációját több volt számomra, mint félelmetes. Szerencsére a direktor képes volt visszafogni magát és kellő alázattal nyúlni a remek alapanyaghoz – amiből így nem kevésbé remek feldolgozás születhetett.

Tim Burton jó ideje elhagyta a csak rá jellemző szerzői jegyeket, és még ha szerethető filmeket is csinál, azt a bizonyos burtoni sötétséget csak ritkán villantja fel itt-ott. Legújabb művében a fanatikus rajongók megint csak csalódni fognak – akik azonban nem a direktorra, hanem Ransom Riggs azóta két folytatást is megélt bestsellerére kíváncsiak, annál jobban örülnek majd.

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem véletlenül lett egy generáció kedvence. A jellegzetes képekkel illusztrált regény nem mindennapi hangulatával és magával ragadó történetével sokszor félelmetes, de mégiscsak csodálatos fantáziavilágba röpítette olvasóit – felnőtt fejjel is nagy élvezettel olvastam. Tim Burton, aki belülről ismeri a furcsaságok és különcségek világát egyfelől remek választásnak tűnhetett a feldolgozásra, másrészt – gondoljuk csak az Alice csodaországbanra vagy az Éjsötét árnyékra – színpompás, csiricsári képeivel és gótikus túlzásaival túlságosan is harsánynak tűnhetett egy ilyen szofisztikált és határozottan sötét árnyalatokkal megrajzolt világhoz. Szerencsére a rendező nemcsak bizarr képeiről, de kifinomult stílusérzékéről is híres, így képes volt az utóbbi két filmjében is operatőrként tevékenykedő Bruno Delbonne segítségével a könyv hangulatához remekül illeszkedő atmoszférát teremteni, melyben uralkodnak a pasztellek – na persze nem andersoni értelemben, hanem sokkal inkább mintha régi, megfakult fényképeket nézegetnénk vele.

A történet – mely nem követi 100%-ban az eredeti regényt – középpontjában Jacob (Asa Butterfield) áll, akit súlyos trauma ér, amikor nagyapját megölik. Pszichológusa (Allison Janney) tanácsára apja (Chris O’Down) kíséretében Walesbe, nagyapja történeteinek színhelyére utazik, hogy így vegyen búcsút az öreg emlékétől. Csakhogy amikor odaér, találkozik pár nagyon furcsa gyerekkel: Emmával (Ella Purnell), aki könnyebb a levegőnél, Enoch-kal (Finlay MacMillan), aki életre tudja kelteni a tárgyakat, Olive-val, akinek tüzes az érintése (Lauren McCrostie). Hamarosan kiderül, hogy nagyapja meséi nem csak mesék voltak, és létezik Vándorsólyom kisasszony (Eva Green) is, akinek minden korábbinál nagyobb ellenséggel, Barronnal (Samuel L. Jackson) kell megküzdenie – méghozzá Jake segítségével.

Bár a film több mint két órás, akármeddig elnéztem volna még, annál is inkább, mert a sok-sok kaland közepette Jane Goldman forgatókönyvíró itt-ott picit elnagyolta a történéseket. A film zárójelenetét és a rendelkezésre álló további nyersanyagokat tekintve mégis úgy érzem, lesz még lehetősége kifejteni gondolatait és nem most láttuk utoljára a filmvásznon Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit.

A cikk folytatása ITT!