Richelle Mead Vámpírakadémia című könyvsorozatának első részét 2009-ben adták ki Magyarországon. Mead munkásságába még nem kóstoltam bele, így leszögezném hogy csakis a filmről alkotok véleményt.

Tehát mivel könyvadaptációról van szó, a film elején gyorsan fel is vázolják az alaptörténetet a hasonló sorsú nézők kedvéért, miszerint a vámpírok faja három részre osztható: a gazdag és arisztokrata morákra, akik varázserővel is rendelkeznek és az őket védelmező és kiszolgáló dampyrokra. Az egyensúly érdekében természetesen gonosz vámpírokra is szükség van, őket a vérszomjas strigák. Ha a hierarchia problematikussága lett volna a film központi témája, akár még mélyebb tartalmat is bújtathattak volna a tini-vámpír világ mögé. De sajnos nem így történt.

Mark Waters a rendező, olyan filmeket tudhat maga mögött mint A bajos csajok és a Nem férek a bőrödbe. Ennek tudatában várható volt, hogy most is egy könnyed tinivígjáték kerül majd terítékre. A Vámpírakadémia a már megszokott sémákra épít, és ennek megfelelően a szereplők ,,karakterei’ is ismerősek lehetnek a fentebb említett filmekből: van egy szexi rossz fiú, aki a szíve mélyén mégis csak odaadó, van menő gonosz csaj, akit zsarnokoskodása miatt lehet utálni, és természetesen van az elmaradhatatlan helyi lúzer, akit a két vagány főszereplő, a mora Lissa (Lucy Fry) és a dampyr Rose (Zoe Deutch) felkarol. A két lány karaktere sem sikerült túl bonyolultra: a harcias és önfejű Rose kiegészíti Lissa szende és passzív személyiségét. Mind a ketten felejthető és felszínes karakterek, akiknek ugyan ,,mindennél” fontosabb a barátság de egy helyes pasi felsőteste méginkább. Így bár a film a barátság értékét hirdetné, mégis ismételten a szerelemi szál az, ami dominál. A vámpír alfajok, és így Lissa és Rose közötti szimbiózis kérdése szintén kiaknázatlan marad.

De nem csak a szereplők, hanem a történet is igen egyszerűre sikerült. A helyszín egy oroszországi vámpír magániskola, ahol a két barátnő körül folyamatosan váratlan és fenyegető események történnek. A mögöttük álló főgonosz kilétét pedig pofonegyszerűen kilehet találni, így igazából nincs is miért izgulni a film ¾ részében.

Mark Waters kezében itt lett volna a lehetőség, hogy megmutassa, túl tud lépni a gimnáziumi hierarchiák felvázolásán. Egy divatos témát feldolgozva állíthatott volna valódi karaktereket, valódi problémákkal a mai fiatalság elé. Az az érzésem, hogy helyette inkább butának nézték a célközönséget. Nyilvánvalóan a vizuális elvárásokat ki kell elégíteni, de azt hiszem senki nem ment volna morogva haza, ha egy kis gondolati tartalmat is kapott volna a kockahasak mellé.