Vadászszezon

Egy elit harcosokból álló csapat különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra. Az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkosok: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb harcosok a Földön. Most azonban a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen, új faja vadászik rájuk, ráadásul a saját világukban. Felkészülési idő nincs. Kezdődik a hajtóvadászat.

Hatalmas közhely azzal kezdeni egy cikket, hogy „ugyan milyen mozibajáró, filmeket kedvelő ne ismerné a Ragadozót?”, ezúttal azonban helytálló a költői kérdés, hiszen a modernkori sci-fik, ill. akciófilmek történetében mérföldkőnek számít az 1987-ben bemutatott Predator, amely amellett, hogy az osztrák tölgy, Arnold Schwarzenegger egyik legismertebb filmje, számos más tényező miatt is különleges. Például a címszereplő idegen lény jellegzetes „arcát” James „a világ ura” Cameron és Stan „a szörnyek atyja” Winston találták ki közösen egy repülőút alkalmával, a film izomagyújai közül ketten is amerikai kormányzók lettek (Jesse Ventura Minnesota, Schwarzi Kalifornia államé), a szereplők között pedig ott volt Shane Black, a Halálos fegyver-filmek írója is, akit egyrészt a forgatás szüneteiben a producer megbízásából javítgatta a film forgatókönyvének bukfenceit, emellett pedig még volt ideje összedobni Az utolsó cserkész első vázlatait is.
Az űrbéli vadász első verziójának jelmezében két kemény napig a belga spárgakirály, Jean-Claude Van Damme is parádézott, de miután a stúdió fanyalgására a lény megjelenését durvábbra tervezték át (itt jött be a képbe Stan Winston), Jean-Claude-ot kirakták a filmből, a „szerepét” pedig lepasszolták a két méternél is magasabb Kevin Peter Hall-nak, aki noha alig látott valamit a bonyolult maszkban, ez nem akadályozta meg abban, hogy néhány évvel később a Predator 2-ben is „eljátssza” a csáprágós rémséget.
A második Ragadozó 1990-ben már nem durrant akkorát, mint elődje, noha egész szép színészgárdát (Danny Glover, Bill Paxton, Gary Busey) sikerült összehozni az erőszakban és véres brutalitásban tocsogó film kedvéért, a mérsékelt siker hatására azonban a gyártó stúdió egy ideig jegelni akarta a franchise-t, mielőtt belevágott volna egy esetleges harmadik részbe. Ez a jegelés végül addig húzódott, míg más trendek ütötték fel a fejüket: meteorok (Armageddon) és vulkánok (Dante pokla), a producer, Joel Silver meg időközben filmtörténelmet írt a Mátrix-trilógiával, George Lucas pedig leporolta a Star Wars-t, így tehát bőségesen volt mit nézni a mozikban…

A csúf űrlényes filmek egy időre háttérbe szorultak tehát, és bár hébe-hóba felröppent a hír, hogy lenne szándék és igény egy újabb Predator-ra, mégis egészen 2004-ig kellett várni a következő szélesvásznú felbukkanására, amikor is egy másik ikonikus, méltatlanul elfeledett karakterrel, az Alien filmek idegenjével engedték össze a rasztahajú vadászt. Az első AvP (Alien vs Predator) egész szépen teljesített a mozikban, de a második rész már felettébb gyengén muzsikált, így ezt a projektet sem erőltették tovább (szerencsére). Noha az AvP-k nem léphettek az önálló Predator- és Alien-filmek örökébe, annyi hasznuk mindenképp volt, hogy ismét felhívják a figyelmet a két klasszikus mozirémre, ennek hatására pedig a stúdiós guruk újfent elgondolkodtak egy-egy lehetséges folytatás ötletén.
Mint azóta kiderült, Ridley Scott (az első film rendezője) már dolgozik az új Alien-mozin (A Halál halálának halálos halála lesz a frappáns magyar cím, gondolom… csók a tehetséges magyar címek íróinak…), az új Predator-ra azonban nem kell már annyit várni, hiszen Amerikában alig 1-2 hete mutatták be, és bár nyilván nem az Oscarra hajtottak az alkotók, a film a hírek szerint elég jó lett, és ami a legfontosabb: hozza az első Predator-film fílingjét.
A film producere Robert „a stáb nélküli lázadó” Rodriguez (Desperado, Alkonyattól pirkadatig, Sin City, Terrorbolygó), számunkra azonban jóval örvendetesebb hír, hogy egy hazánkfia, nevezetesen Antal Nimród a rendező. Valószínűleg csak kevesen tudják, hogy Nimród Los Angelesben született, és egészen 18 éves koráig kint is élt, így hát közel áll hozzá az amerikai típusú filmkészítés. Miután hazajött Magyarországra, beiratkozott egy filmes iskolába, majd videoklipeket (Sub Bass Monster, Quimby) és reklámokat rendezett, mégis leginkább első nagyjátékfilmje, a Kontroll kapcsán ismerheti őt a nagyérdemű. A 2003-as film rövid idő alatt kultikus státuszba emelkedett, ami igen ritka magyar alkotások esetében, és bár a közönség vagy nagyon utálja, vagy nagyon szereti (átmenet nincs), tagadhatatlan, hogy képi világában és egész stílusában forradalmi újdonságot jelentett a magyar film évtizedes posványában.
Miután végignyerte a fél világ filmfesztiváljait a Kontroll-lal, Nimród visszatért L.A.-be, ahol belevetette magát a hollywoodi filmezésbe; feltörekvő, fiatal (ráadásul külföldi, még ha ott is született) rendezőként azonban nyilván nem kapott azonnal fontos nagyfilmet, így amerikai bemutatkozása egy közepes iparosmunka, a Vacancy – Elhagyott szoba lett, Luke Wilson és Kate Beckinsale főszereplésével. Ezt már egy komolyabb film, a nagy nevekben tobzódó Szállítmány követte, amelyben Laurence Fishburne-t, Matt Dillon-t és Jean Reno-t dirigálhatta. Ez a mozi nyitotta meg igazán a lehetőséget számára, így 2009-ben felkérést kapott az új Predator-film megrendezésére.
Mikor e sorokat írom, a filmet már bemutatták Amerikában (hozzánk csak augusztus 19-én jön), így az első kritikák és nézői vélemények is hozzáférhetőek. Ezek szerint az Adrian Brody, Laurence Fishburne és Danny Trejo (R. Rodriguez kedvenc brutálarcú színésze) szereplésével elkészült Ragadozók egy korrekt módon összerakott, remek akciójelenetekkel tarkított film, amely méltó az első Predator-hoz, ill. ami ugyanolyan fontos: nagyon gyorsan visszatermelte alig 40 millió dolláros költségvetését (egy átlagos amerikai film kb. 75-120 millióba kerül).

Korrekt, ez a leggyakrabban használt jelző a Predators kapcsán. Fontos tudni, hogy Ragadozók ide, Rodriguez oda, a film sajátos műfaja (sci-fi-horror-akció) és az AvP 2 buktája miatt a még oly befogadó (értsd: bármilyen sz*t megnéző) amerikai közönség is óvatosan közelít egy ilyen filmhez, de mivel még közel sem mutatták be mindenhol a világon, a bevételek és a közönségreakciók is változhatnak, sőt fognak is. Ebből kiindulva üzletileg sikeres lesz a film, ami pedig a kritikákat illeti, a vélemények megoszlanak. Egyes értékelések szerint kellemes szórakozás, néhány apró hibával, mások viszont dicsérik pl. a színészek teljesítményét, a zenét, vagy a történetet. Számszerűsítve: az imdb-n 7,4 csillag a 10-ből, a Rotten Tomatoes-on pedig 63%. Úgy vélem, ez egész szép teljesítmény, hát istenem, nem az Oscarra megyünk most sem… Nimród és Rodriguez letettek egy korrekt módon elkészített filmet az asztalra, amely anyagilag és kritikailag is sikeres, márpedig ezek a legfontosabbak egy amerikai film esetében.
Bővebben majd az augusztusi magyar premier után.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Partyfotó

  • BALATON SOUND 2017: a legtöbb világsztár [FOTÓK!]

    A tavalyi, jubileumi év rekordját megközelítő, 154 ezer fős látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound. NÉZZ PARTYFOTÓKAT!

  • Ilyen volt a VOLT 2016-ban! [FOTÓK!]

    Ott voltál de nem emlékszel? Megnéznéd mások hogyan buliztak Sopronban? NÉZZ VOLT fesztivál PARTYFOTÓKAT!

  • SZIGET 2015: Partyfotók!

    Ott voltál? Nem voltál? Nem emlékszel? KATTINTS SZIGET 2015 fotókért!

  • Gerilla művészet

    A nyugati társadalmakban a ’80-as és ’90-es években kezdett helyet követelni magának az úgynevezett street art, a kiforrott, de sémák közé beszorított képzőművészetek között. A kezdeményezés a fiatalok nyelvét beszélte, így gyorsan berobbant a köztudatba. Az utcai aktivizmus provokatív és szellemes, de a rendszer még mindig huligánok eszközeként tartja számon. Hazánkba kis késéssel jutott el, így az avatatlan szemek, avagy a publikum egyelőre nagy előszeretettel veszi egy kalap alá a tagekkel és graffitikkel. Hibásan.

  • Laza…

    Végül a Scissor Sisters-t is elérte az a végzet, amit a Ta-Dah megjelenésekor már sejtettünk: ők is egy lesznek a sok egydalos bandából. A Night Work ugyanis az év legérdektelenebb albuma.

  • Vadászok vadásznak a vadászokra

    Robert Rodriguez, Antal Nimród, Adrian Brody, Danny Trejo és a híres-hírhedt Ragadozó egy filmben. Vajon melyik elvetemült mozifanatikus nem nyalná meg a szája szélét eme prominens lista olvasatán? Kemény beszólások, rengeteg akció, egy fegyveres csaj, és a vadászat izgalma. Mozikban a Predators.

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére