Valami eltörött Az őszi alkony mély, parázna vággyal simul a hegy fölé, Beteg szélben liheg A hamvadó nap parazsára. Sok vén, esőlocsolta háznak Falán rikolt a nyomor-plakát. Autóbuszokon vézna emberek Döcögve fáznak. Szemek futnak a hideg holdig. Egy kisfiú a szívét fogja, A toronyra néz, a levegőbe: Úgy fél, hogy összeomlik. Senki nem tudja, hogy mit veszített, De a sétatéren, a híd alatt, Az ágyban, a csókban, a zsebében valamit mindenki kutat. Valahol valami eltörött, Valahol valami nincsen rendjén. …Künn a határban Kain zokog a holt Ábel fölött. Ez a hang egy Dsida Jenő nevű angyal citeráján hangzott fel a 1928 után, de csak 1938-ig, Kolozsvár és József Attila közt egy mai kocsmában, az éghez közel, de Istentől még mindig elég távol. Vallásos verseinek gyűjteményét adta ki a jó nyomon haladó Lazi Kiadó az idén Út a Kálváriára címmel (Lazi Kiadó, Szeged, 2004) Dsida Jenő Noha a Google a neve kapcsán mindössze 19 találatot jelez, ha ugyan lehetőség van a kihagyott elemek megjelenítésére, ám ugyanez a keresőrendszer a magyar sztár, Győzike kapcsán 618-at,/ s ez a szám még nő/, nézzük , az életrajzi adatok alapján, ki volt ő. Dsida Jenő/1907-1938/, sírja Kolozsvárott van, a Házsongárdi temetőben. Erdélyi költő, újságíró, szerkesztő. Első verseskötete Kolozsvárott jelent meg 1928-ban, Leselkedő magány címmel 1933-ban tette közzé második kötetét, mely a Nagycsütörtök címet viselte. Ezt zárta le rövid időre szabott élete után posztumusz verseskötete: – kiadása 1938-as – Angyalok citeráján. Dolgozott a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Lapok, a Keleti Újság munkatársaként. Tagja volt a Helikon Írók Magyar Munkaközösségének, az Erdélyi Katolikus Akadémiának, 193-ban lett a román PEN Club magyar tagozatának főtitkára. Ő volt kora egyik legkifinomultabb, leghajlékonyabb verstechnikájával bíró lírikusa. Margócsy tanár úr ehhez biztos adnak kiegészítést, mint a regionális magyar irodalom kiválóságáról. Dsida Jenő nevét nem hallottam a főiskola és az egyetem magyar szakán sem. Néha elfelejtjük a rendszerváltás irodalmi következményeit, hisz az mindenképp vitathatatlan, hogy Wass Albert, Márai Sándor neve 1989 után lett széleskörűen ismert, még akkor is, ha az egyes alkotók tényleges értékeiről a népszerűsítők gyökeresen és annál vitathatóbban eltérő nézeteket vallanak. Nekem személy szerint kedves, hogy egy méltatlanul keveset emlegetett erdélyi költőt egy vidéki magyar kiadó ad ki, s a hölderlini, claudeli, heiddegeri, de néhol Adyra is hasonlító vallásos költészetet szélesebb körben is megismerheti a lélekben is magyar olvasó, bár Dsida verseit a Világ legszebb magyar szerelmes versei c. antológiában is megtaláljuk. Rapcsányi László mondja Jeruzsálemről szóló könyvében, hogy a szent város óvárosi részében egy konkrét hely volt a szűk kis köz, melyen egy megrakott teve valóban nem fért volna el, tehát a Krisztus által emlegetett tű foka nemcsak metaforikus, de valóságos hely volt, frivolul helyrajzi számmal, de Dsida verseit olvasva most a Kálváriára vezető utat is éppoly valóságosnak érzem, olyan valóságosnak, mint azt, hogy Dávid a Holdban hegedül. Dsida Jenő: Út a Kálváriára Reszkető, enyhe fény sugárzik. Egy felhő lassudan megyen. A lélek fáj, a fény sugárzik. Valaki ballag a hegyen, Hűs homlokáról fény sugárzik S szemét lehunyja: úgy legyen!