Az Uránia Filmnapok névre elkeresztelt esemény február 1-3. között lesz megtartva értelemszerűen az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Nem csak filmvetítés lesz, de szakmai programokkal is kedveskednek a szervezők. Többek között pódiumbeszélgetéseket terveznek, a Magyar Filmművész Szövetség rendkívüli gyűlése is itt lesz esedékes február 2-án, sőt, a Hot Jazz Band is fellép Filmslágerek című műsorával.
Filmtörténészek és hangmérnökök válogattak ki 34 hazai filmet a programba, ami 1912 és 2012 között készült. Buglya Zsófia, a filmszínház munkatársa elárulta, hogy a rendezvény a „filmhang és filmzene” jegyében fog telni.
A kínálat nagyon változatosnak ígérkezik, hisz a korai némafilmektől a nagy klasszikusokon át az egészen új magyar filmekig mindent igyekeztek beleilleszteni a programba. Érdekesség, hogy a némafilmek élő zongorakísérettel lesznek levetítve, mint annak idején.
Hozzászólások