Új szereposztás a Producerekben

A Producerek, a Madách Színház egyik évek óta nagy sikerrel futó musicaljének csapata két új művésszel bővült: Roger szerepében Hajdu Steve, Carmenként pedig Hujber Ferenc mutakozott be a nagyközönségnek.

A musical rajongók számára alapdarabnak számító Producerek nem véletlenül a színház egyik legnépszerűbb darabja, Mel Brooks és Thomas Meehan rendkívül szórakoztató mókáját a Madách Színház teljesen korrekten állította színpadra remek színészeket megnyerve a feladatra. A darab önmagában is rendkívül szerethető, történetének központjában a bukott színházi producer és könyvelője áll, akik egy újabb bukásból remélnek két milliót keresni. A garantált csődöt a neonáci galamtenyésztő Franz Liebkind Hitler tavasza című darabjában látják meg, a főszerepet a tökéletesen tehetségtelen svéd Ullára, a rendezést pedig az ízlésficamos, meleg rendezőre, Rogerra bízzák…  

A színház fotóspróbáján Gálvölgyi Jánost láthatjuk Max Bialystock szerepében – ő az előadás leggyengébb láncszeme. Sem az ének, sem a tánc terén nem jeleskedik a komédiás, ami egy musical esetében komoly hiányosságot jelent. Partnere, Szente Vajk azonban épp ellenkezőleg, lubickol Leo Bloom szerepében, burleszki mozdulatokkal csetlik-botlik, tökéletes választás a karakterre. A női erőt Oroszlán Szonja képviseli, Ulla szerepét mintha neki írták volna, megkockáztatom, hogy még a filmben teljesen korrekten alakító Uma Thurmant is le tudná játszani a színről. Ugyancsak a filmes kollégával vetekszik Barát Attila Franz Liebkindje, egyszerűen isteni, amit művel a galambtenyésztő szerepében. Az új arcok közül Hajdu Steve győzőtt meg igazán. Igazi nagyasszonny Roger bőrébe bújba, mikozben a pipiskedő Hujber Ferencről egy másodpercig sem tudom elhinni, hogy a saját neméhez vonzódna.

A darab sikeréért persze nem csak a színészek felelősek: a csapat koordinálást Szirtes Ádám rendező végzi, a díszletet Kentaur tervezte – aki most sem tudott mellényúlni –, a jelmezek pedig az Operaház egykori vezető jelmeztervezője, a 2006-ban elhunyt Vágó Nelly munkáját dicsérik.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Színház

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére