Egy reklámügynökség elnök-vezérigazgatójából írónővé avanzsált kalandor naplóját tartom a kezemben. A könyv első fejezetében terpeszkedő terjedelmes memoárból (Utazás a munkahelyek körül) kirajzolódik az út, amely a mesék birodalmába vezetett. Ennek egyes állomásain hol színésznő volt álmában, hol pultos egy könyvtárban, majd propagandista egy kiadónál (népszerüsítés-felelős), vagy épp account executive (szaktanácsadó) a Magyar Hirdetőnél, mígnem ott hagyta jól fizető állami állását, hogy egy új kategóriában is kipróbálja magát: artista és mutatványos szakosztály. Így becézték, mint maszek, amikor felcsapott magánkereskedő-ügynöknek, de nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a biztonság helyett inkább az újat, a kecsegtetőbbet választotta. A váltás jövedelmezőnek bizonyult. Egy kedves, tehetséges és jóképű új (házas)társsal a reklámiroda is szépen virágzott, míg a globalizáció bele nem rondított az ágyásba. Először csak a cég egyik részét adták el a BBDO-nak (az egyik legnagyobb amerikai reklámügynökségnek), majd az egészet.
Addig is sokat utaztak, azóta pedig még többet, amit – szerencsénkre – folyamatos naplóírás kísér, a műfaji meghatározás azonban mégsem pontos. Első ránézésre talán azt mondanánk útikönyv, mivel jelen esetben (a második kötetben) az általa Mediterráneumnak nevezett vidék és Afrika országait bejárva jegyzi le benyomásait, miközben megismertet bennünket a hely szépségével, értékeivel, titkaival. Mégsem unalmas és nem történelem könyv-szagú. Inkább olyan, mintha több száz baráti képeslapot fűzött volna össze, amikben mindenféle bennfentes információk, tanácsok, és gasztronómiai beszámolók is helyet kapnak. Épp ezért az sem lenne meglepő, ha valaki nemzetközi szakácskönyvnek titulálná, ugyanis az írónő és útitársa (hites ura) végigeszik a Földközi-tenger partvidékét. Megtudhatjuk, hogy a helyben sütött, tej nélküli kelt tésztából készülő lapos kenyérfélék, amit a “kárba ne vesszen” felkiáltással mindenféle hasznosítható apró maradékkal megtöltenek: a meze, és az arabok által benépesített környéken mindenhol megtalálni, ám mindenhol más formában. Kiderül az is, hogy a tallaturi ugyanaz, mint a tzaziki, és hogy az arabok ánizspálinkája közeli rokona a görög ouzónak.
Ezek a különböző műfaji sajátosságok teszik érdekessé és hitelessé. De legnagyobb előnye talán mégis az, hogy az én fent említett kritériumomnak tökéletesen eleget tesz. Saját vezetővel járják be az adott ország több pontját, és még a turista kalauzok által kevésbé népszerűsített helyekre is bekukkantanak, mint például egy arab család délutánjába. Így ajánlom mindazoknak, akik a szóban forgó tájakat már ismerik, mert így mintegy összehasonlíthatják élményeiket, de élvezetes olvasmány annak is, akinek még csak a messze távolban dereng ezen földrészek meghódítása, mert mint nekik korábban, most nekünk is külön bejáratú idegenvezetőnk lehet. A baj csak az, hogy nem kérdezhetünk. Előfordul, hogy pont ott fejez be egy történetet, ahol engem igazán érdekelni kezd, de már megy is tovább, bennem pedig marad egy űr, hacsak nem nézek utána önszorgalomból. De még ezt is pozitívumként könyvelhetjük el, mert egy jó könyv, csupán elindít, nekünk kell továbbgondolnunk / továbbírnunk.

Grafika: Dános Judit
A borítót Dános Judit grafikájának felhasználásával tervezte: Gregor László