Ez a nagyon ritka gubanc hát megtörtént ez elõzõ szombaton, amikor
is Tom Middleton útban volt a budapesti Hypnosis-ra. Papírjait kifogásolva nem
akarták Rómában a repülõre engedni, korai tehát még Schengent
emlegetni!
Terveztünk így, hívtunk konzulátusokat úgy, kifundáltunk egy
autós, határokon átívelõ “szöktetést” is, de végül aznap kora este kénytelenek
voltunk belátni, hogy ki kell várni a jó csillagállást a rákövetkezendõ
hétvégén. Az aznapi bulit megtartottuk ugyan a hazaiakkal, alacsony belépõár
mellett, de nem hagyott nyugodni minket az érzés, leszerveztük hát az egész
zsúrt mégegyszer, kárpótlásul mindenkinek, január 19-re! Ez lesz a Hypnosis: “A
Jedi Visszatér Különszám”, ugyanott, a Merlinben. Most asztrálteste után fizikai
valójában is velünk lesz Tom Middleton, másnéven Cosmos. Extra vendégünk az
eredetileg meghirdetett magyar DJ-ken (Marvin, Grasshop, Crimson, Popbitch,
Badihali) kívül a funk-májsztró, Pedro! A lányok most 22:30-ig jöhetnek be
ingyen, valamint meghosszabított nyereményjátékunkon 5 jegyet sorsolunk ki, és 3
db italbónt, plusz minden eddigi játékos is versenyben
marad!
Emlékeztetõül álljon itt a Tom rövid bemutatója, a
bulira meg reméljük most már csakazértis eljöttök! Ki az az eredetileg csellista
és zongorista Cornwallból, aki Aphex Twin sugallatára 1989-ben átpártol az
elektronikus zenéhez (egybõl besegít az kultikus ‘Analogue Bubblebath’ EP
készítésébe), és onnantól hol ízfokozóként (E621), hol a végtelen Cosmos-ként
tûnik fel? Excentrikus megjelenése: furcsa kalapjai és csúcsos szakálla,
eklektikus, mélyûri zenéi mind-mind Tom Middleton különös
ismérvei.
Tervezõgrafikusi diplomája megszerzése után, 1991-ben
találkozik Mark Pritcharddal, akivel féltucatnyi álnév közt Jedi Knights-ként
készített ‘New School Science’ albuma megannyi sztárproducert, így a Prodigy-t,
a Chemical Brothers-t, a Daft Punkot és a Freestylers-t is bevallottan
inspirálja. Richard D. James neve mellett még Matthew Herbert is feltûnik
szerzõtársai közt, vele Fogcity alteregó alatt muzsikál a kora kilencvenes
években. Jelenleg legaktívabb az Amba nevû, élõben kórussal, zenekari kísérettel
teljes, alkalom- és hely szülte improvizatív szónikus performansza. Ezen
kalandozásokból szüremlett termés szerzõi albumként (Lifetracks) látott nyár
végén napvilágot. Stílusára saját bevallása szerint az érzelmileg nyitott,
idõtlen, szenvedélyesen gyönyörû zenék hatnak. Ambient, soul, deep house,
breakbeat, abstract hiphop és dub alkot benne koherens egészt. Ez a nyitott
mentalitás a szettjeiben is visszaközön: képes úgy észvesztõ táncba vinni a
hallgatót, hogy addig sosem hallott szõnyegeken tesz utazást a lelke…
Hozzászólások