Az új helyszín a Király utca 39. alatt található kiállítótér (Király u.- Nagydiófa u. sarok) kétszer akkora, mint a régi, így ideális a projekt ideje alatt koncerteknek, performanszoknak, előadásoknak is otthont adni.
A tavaly először megrendezésre került NoGoulash projekt célja a hazai művészet újszerű terjesztési lehetőségeinek kiaknázása mellett a hazánkba látogatók szuvenír vásárlási szokásainak befolyásolása volt. A galériából átalakult art shop-ban fiatal magyar alkotók munkáit lehetett megvásárolni az ajándékboltok szokásos haszontalan giccskínálatával szemben. A projekt a művészek támogatása mellett lehetőséget nyújtott a turistáknak a hazai művészeti élettel való ismerkedésre. Az art shop-nak otthont adó ‘boulevardésbrezsnyev’ Galéria az akció sikerességével bebizonyította, hogy a kultúra és a művészet képes ugyanolyan „exportcikk” lenni, mint a jól bevált hungarikumok. (például a piros paprika vagy a műanyag Lánchíd hóesésben) Az eladott művekből származó bevétel biztosította továbbá a galéria működésének feltételeit újabb 3 hónapra.
A NoGoulash projekt nemcsak a művészet kedvelőinek látókörébe került be, felkeltette a sajtó és egyéb médiumok figyelmét is. A kezdeményes túlmutatott a hagyományos bolt jellegen azáltal, hogy olyan eseményeknek adott helyet, amik – sokszor maguknak a művészeknek a közbenjárásával – a magyar művészeti élet szerves részét képezték. Az art shop egész gyűjteménye részt vett például egy vidéki művészeti fesztiválon, ahol zseblámpás kiállítás keretében került bemutatásra.
A NoGoulash program célja tehát kettős: a Boulevard és Brezsnyev Galéria elveihez híven igyekszik fiatal, az egyetemről kikerült művészek számára színteret biztosítani, nem utolsó sorban hozzásegíteni őket munkáik eladásához, ami szükséges feltétele a további pályájuk sikerességének. Emellett olyan külföldi közönséget kíván megragadni, amely fogékony a művészeti produktumok iránt. A hazai művészet effajta terjesztése és ismertté tétele kedvezően hathat az idelátogatók országunkról kialakult képére, és megítélésére. Idén a NoGoulasch program keretén belül megrendezett kiállítás és vásár november 20-áig várja a látogatókat.
Hozzászólások