A manapság olyan népszerű magyar filmek zsánerét a Pánik is hozza. A kicsit
humoros, vontatott magyar rendezés mellett azonban ez a film valamelyest bír
mondanivalóval. A társadalom szülte pánikbetegek sorsával foglalkozik, amit
különböző szemszögből mutat be. A kisebb történetek külön szálakon futnak, majd
a film végén mindegyik egybeér.

Az első és legerősebb szál Zsuzsiról szól, a
fiatal sikeres nőről, akinek stresszes és élvezetektől megvont élete vezetett
pánikbetegségéhez. Mindezt egy szerelmi csalódás tetézte, melytől nem bír
szabadulni. Zsuzsi így egy „pánik gondozóba” vonul, ahol sok megpróbáltatás után
sikerül túllépnie eddigi életén. Azonban ezt a lépést nem az erőszakos orvos
hatására tette, hanem önmaga rádöbbenése hozta neki meg az erőt a döntéshez.

A másik szál két rendőr története, akik keménységük ellenére homoszexuális
viszonyt folytatnak. Egyikük hatalmas elhatározásra jut, hogy hovatartozását
elmondja az őrmesternek. Partnere ennek már a gondolatától is rosszul van, mivel
ő homoszexualitását mindenki előtt tagadja. A történet vége a feszült képek és
képzelgések után életszerű lesz. A rendőr nem mondja el érzelmeit főnökének,
hanem ugyanúgy élik a titkos szerelmi életüket párjával. Mindezt sok iróniával
és humorral mutatja be Till Attila, azonban rávilágít ennek lényegére.
Itthon a
társadalom még nem elég nyitott az efféle másságra és nem fogadják be a
homoszexuálisakat számos közegben.

A többi szál tulajdonképpen szorosan
Zsuzsihoz kapcsolódik, az ő családjáról szól. Testvére szintén komoly mentális
betegséggel küzd, mely már túlmutat a pánikbetegségen, anyjuk pedig a „rossz
anya” szerepét játssza.
A film nem nyújt hatalmas újdonságot, sem soha nem
kimondott igazságokat. Aki viszont szereti a magyar pop filmeket mindenképpen
nézze meg a Pánikot!
A leghumorosabb és legtalálóbb rész számomra Till Attila
rendkívüli öniróniája volt, amint a filmben is egy bugyuta showmant játszva
kellett szerepelnie. Reméljük ezzel a filmmel elindult, az amúgy tehetséges
rendező új pályája elindult.