„Az anyagi világ illúzió.
Mert bár minden tényleges valóságnak tűnik benne, a következő pillanatban elpárolog.
Mint a ragyogó habok a tengeren, vagy mint a felhők az égen.
Az ég azonban megmarad.
Az Abszolút, amelyet az éghez hasonlítanak, ugyanígy örökkévaló.
Az ideiglenes, s a felhőszerű illúzió pedig jön és megy.
Az ostobák az ideiglenes felhőkhöz, a bölcsebbek az örök ég változatosságához vonzódnak.”

/Srímad-Bhágavatam, 1.13.29/

 A Végtelenbe zárva nem pusztán megismétlése az Eleven tér (Living Space, 1986) c. előadásban kialakított nyelvnek, hanem Góbi Rita személyiségének és gesztusainak beemelésével újraformálása, s az azóta bekövetkezett gondolati, világnézeti, metafizikai és technológia változásokkal való szembesítése is. A Végtelenbe zárva a test és tér egzisztenciájának olyan fokú megtapasztalását kínálja, amelyről álhumanista civilizációnk, társadalmi szocializációnk és a kortárs gyors-éttermi kultúra már rég leszoktatott bennünket.

„Már csak a múltban előadott Ötödik elem miatt is elkerülhetetlen, hogy Luc Besson 1997-es filmjére asszociáljunk, és Góbi Rita öltözete – amelyet Szűcs Edit tervezett – ugyanolyan, mint Milla Jovoviché (bár haja ezúttal nincsen), de talán egy másik híres sci-fi is eszünkbe juthat ezenkívül, mégpedig a Mátrix (1999). Mindkét film esetében felmerül a mesterségesen előállított élet problematikája, s ezt idézhetik ezek az asszociációk. Egy ilyen élet, már mesterségességéből következően is, szükségszerűen, teljes mértékben az anyagi világhoz kötődik, ez az a világ ugyanis, amelyre az ember kiterjesztheti hatalmát, ennél többet soha sem birtokolhat.” /Kovács Natália/

Az előadás 2013-ban Lábán Rudolf-díjat nyert.