Kapitalizmus: Szeretem!
Michael Moore-tól megszokhattuk, hogy témái, amelyeket kidolgoz aktuálpolitikai kérdéseket feszeget, a globális hatásokat vizsgálja, de persze mindezt végtelenül szubjektív módon teszi, egyre kevésbé humorosan. A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben a kapitalizmus hatását boncolgatja, amerikai szemmel, amerikai példákkal, de mindez az európai szemlélő számára is átérezhetően, hiszen a kapitalizmus romlottsága mindenütt megjelenik. A a pénzközpontú, a pénz által irányított lét átkaira a megoldás, a szocialista forradalom lenne Moore szerint… kár, hogy a szocializmus képi asszociációja Sztálin. Gondoljatok bele, a szocializmus vonzó lehet a harmadik évezredben a vörös hadsereggel promótálva? Csapongó interjúk, archív felvételek és megrendezett jelenetek váltják egymást két teljes órán át. Demagóg lecke ez mindazok számára, akik még soha nem csodálkoztak rá a pénz által irányított világ romlottságára, minden morált és emberséget nélkülöző tevékenységére. A film hatása elenyésző, a demokratikus szocializmus egy olyan mindannyiunk által vágyott gazdaságpolitikai lét, amely a jelenlegi lobbik működése alatt nem jöhet létre, még akkor sem, ha világ tetején jelenleg Obama ül, csendesen…

Egek ura
A hétvégi mozizás oldottabbá válhat, egy másik történettel, amelyet George Clonney által prezentál nekünk Jason Reitman, az Egek ura című filmben. Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutasoknak járó mérföldeket. Hamarosan eléri a tíz millió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll. A tízmilliomodik pont elérése közel sem lesz olyan katarzis, mint amire felkészít minket a történet, sőt a szürke, hétköznapi, átlagos lét is felszínre bukkan, így kerülve el a happy endet, amellyel kiemeli a többi álomgyári produkció közül a filmet. Összesen hat, többek között a legjobb film és a legjobb rendezői Oscar-díj várományosa a film. Kellemesen mosolygós történet, ideális választás Moore demagógiáját követően.

Stricik
Talán a két nagyfilm között, valamelyik moziban elcsíphetjük a Stricik című kisjátékfilmet, amelyet a 41. Magyar Filmszemlén mutattak be. A sillabusz szerint a főhős, Chicago öregedő strici, munkahelye az utca. Harmadmagával, egy folyton idegbeteg futball-huligánnal és egy markecolós romával árulja az éjszakai pillangókat. De ez a nap más, mint a többi: az utolsó a vállalkozás életében, be kell váltani egy húsz éve tett ígéretét. Géczy Dávid nem művészkedik, nem akarja kifejezetten, érezhetően deprimálni a néző hangulatát, bár eléggé naturális és érthetően kemény sztori van a háttérben. A drámai krónika fél óra alatt a csúcsra ér, a pergő képek és a sok-sok trágárság, néhol egy-két vicces, röhögtető dialógus segtíségével. A kritikák szerint valamiféle tranatinoi milliőt (esetleg Scorsese-t vagy Guy Ritchiet megidéző hangulatot) akart teremteni, talán kevesebb, filmesztétákat lángoló arcúvá varázsló obszcenitással sikerült volna…

Ha valamikor akkor ezen a télűző tavaszváró héten érdemes moziba menni. Ki-ki meglelheti az ízlésének, hangulatának megfelelő alkotást.