A liberális politikai és konzervatív filmművészeti elveket valló Seth MacFarlane ismét értékeket ütköztet ahelyett, hogy hagyná elszállni az agyát. Főleg emiatt lett részleteiben szuper, összességében mégis elviselhetetlen a Ted 2.

Miközben John (Mark Wahlberg) elválik, Ted (Seth MacFarlane) összeházasodik nem túl intelligens barátnőjével, és elhatározzák, hogy gyerekük lesz. Csakhogy Tami-Lynn-nek (Jessica Barth) sosem lehet gyereke, az örökbefogadási procedúra közben pedig az állam kiszúrja Tedet, akit vagyontárggyá degradál, így a plüssmackónak nemhogy gyereke nem lesz, hanem rövid időn belül állása sem, bankkártyája sem, sőt még a pizzakuponjait is elveszti. A villámtesók egy ügyvédbojtár (Amanda Seyfried) segítségével küzdenek meg a jogaikért a bíróságon.

„Át kell siklani az összes drámai részen, mert egyébként a Ted 2. kifejezetten vicces film.”
Hülyeségnek hangzik? Pedig sajnos nem az, a Ted 2. a polgárjogi vonalat igen komolyan veszi. Tényleg arról szól, hogy magyarázzák a sok maszlagot a szabadságjogokról, párhuzamot vonnak a négerekkel és a melegekkel, sőt a film egyik legrosszabb pillanatában le is oltják a mackót, hogy igazából nem is érdemel polgárjogot, mert nem hasznos tagja a társadalomnak. Vegyük át ismét: miközben nézünk egy vígjátékot, amelyben a karakterek gyakorlatilag megállás nélkül füveznek, gyerekes csínytevésekkel szívatják egymást, és szinte mindenkit oltogatnak, eközben jól kiosztanak minket a szabadság eszmeiségéből. Finoman szólva ellentmondásos.ted 2

Egy dolgot tehetünk csak: el kell felejteni a Ted 2. drámai részeit. Ki kell bírni az összes erkölcsi odamondás, át kell siklani fölötte, mert egyébként kifejezetten vicces a film. A humor Seth MacFarlane (Hogyan rohanj a veszTEDbe?, Family Guy) stílusához híven ismét két forrásból ered: a gátlástalan szabadosságból (meglepő káromkodások, tökéletesen ülő füvezős poénok, frappáns szexista viccek, stb.) és a végtelenül precíz popkulturális utalásokból.

A cikk folytatása ITT!