Történelmi távlatok állnak Taylor Swift előtt, egy hajszálra van attól, hogy megdöntse Whitney Houston 46 hetes rekordját. Ez az az idő, amit az albumai összesen a Billboard 200 listája első helyén töltöttek, így a női előadók közül eddig ő vitte a pálmát. Ezt a címet veheti most át Taylor, vagy maradhatnak egálban? Ez majd csak következő héten fog kiderülni.
Taylor idén kiadott Folklore című albuma hatodik hete áll a Billboard-lista első helyén. Korábbi lemezei közül a 2008-as Fearless és a 2014-es 1989 című volt a legsikeresebb tizenegy-tizenegy listavezető héttel, de több hétig volt a listák élén a 2010-es Speak Now, a 2012-es Red, a 2017-es Reputation és a 2019-es Lover is. A matek itt is összesen 46 hét, eddig.
A Folklore sikere négy éve nem látott sorozat a Billboard 200 történetében, hiszen legutóbb 2016-ban fordult elő, hogy egy előadó legalább hat hétig vezette volna a listát – akkor Drake Views című albuma tizenhárom héten át volt az első.
A Billboard 200 abszolút rekordját a Beatles tartja, akik 132 héten át voltak listavezetők valamelyik albumukkal. Swift most már bizonyos szempontból rástartolt Beatlesre, hiszen Whitney Houston, Michael Jackson és Garth Brooks (country énekes) rekordjain kívül a közelében sem volt senki a gombafejeknek a pop történetében. Szép volt Taylor.
Hozzászólások