Április 12-től május 1-ig tart a Hybrid Art Management kezdeményezése, mely során a hazai kulturális élet darabjaiból készült külföldi kiállítást újítják meg. A tavaszi fordulóban újabb képzőművészeti alkotásokra szavazhatnak az Art Moments hivatalos web- és facebook oldalának látogatói.
A rendezvény tavaly indult, amikor november 17-től december 12-ig nyolcvan fiatal képző- és iparművész alkotása került bemutatásra. Ezek közül került ki az a harminc darab (tíz a közönségkedvencből, húsz a zsűritagok kedvencéből), ami végül a Spicy Collection 2010 kiállításon részt vehetett. Február 2-án nyitott meg a tárlat a berlini magyar intézetben, a Collegicum Hungaricumban, ami aztán Londonba, Rómába és Bécsbe is kikerült. A cél a magyar kulturális élet hirdetése Európában, és a kultúrához való viszony ápolása, felébresztése.
Az előző forduló nagy nyertese Miss KK Bad Marihuana című alkotása volt, ő kapta a legtöbb szavazatot (1250), és ezzel kiérdemelte a főszponzor, az OTP Junior különdíját, valamint bekerült a kollekcióba is.
Idén is lesz hát alkalom, hogy a művészetek iránt érdeklődők könnyítsenek éhségükön. Többek között a Molnár Ani Galériában április 13-ig tart Borsos Róbert és Martus Éva képzőművészek Háttérzaj című kiállítása, míg a Dovin Galériában május 11-ig tekinthetjük meg Kovách Gergő szobrász Jani a talpán című kiállítását, április 13-án 18:00-kor pedig a Nextart Galériában tartanak tárlatvezetést Albert Ádám képzőművész Never take a trip alone című kiállításában.
Hozzászólások