A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg.
Az értékes, több esetben dedikált albumokat és szakkönyveket a világhírű filmes özvegye, Susan Zsigmond adományozta az egyetemnek, ahol egykor Zsigmond Vilmos is tanult…
Már várják a nevezéseket az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal 2017 tavaszán rendeznek meg Szegeden.
Zsigmond Vilmos emlékét őrző filmfesztivált rendeznek 2017 májusában az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr szülővárosában, Szegeden.
Két Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos és Haskell Wexler nevét fogja viselni idén az amerikai operatőrök társasága (ASC) diákoknak szánt elismerése, amelyeket minden évben átkeresztelnek a testület egy-egy volt tagjára emlékezve.
A 86 éves korában elhunyt Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg majd a 2. Magyar Filmhét.
Az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos fotóművészeti munkásságából látható tárlat tíz héten át várja majd a látogatókat a LUMÚ-ban!
Fényképezte Zsigmond Vilmos címmel a Ludwig Múzeum kiállításán mutatkozik be először fotográfusként az Oscar-díjas operatőr…