Roman Polanski felett úgy tűnik, nem fognak egyhamar eloszlani a felhők, de ez nem akadályozta meg abban, hogy egy újabb remekművel örvendeztesse meg a világot. Házi őrizetében tökéletesítette legújabb filmjét, mely annyira összetett és művészi, hogy végre a dicső múltidézés is szóba kerül, nem csak a mutogatós bácsi ballonkabátja.
Két éve az első Vasember kivételesen jó film lett a maga műfajában. Látványos, izgalmas, ízlésesen és átgondoltan adagolt humorral, dögös, ámde nem eltúlzott akciókkal és egy csipetnyi – szintén nem tolakodó – szerelmi szállal, no meg persze remek színészgárdával. A második rész akár az első klónja is lehetne – néhány kis különbséggel.
A PortfolioPoints egy különleges kiállítás-sorozat, ahol megpróbálják a fiatal művészeket és a hétköznapi embereket közel hozni egymáshoz. Érdekessége, hogy nem csak galériákban állítják ki az alkotásokat, hanem kávézókban, mozikban vagy ruházati boltokban is. Ezenkívül koncertekkel, partikkal és vetítésekkel is várnak április 15-e és május 1-je között.
Kisgyermekként odavoltam Andersenért. Minden meséjében voltak félelemkeltő szálak, bizarr képek és nagyon szerethető hősök. Hajdú Szabolcs Bibliothéque Pascal című filme lenyűgöző, elgondolkodtató és tökéletes mese.
Nem bízom én már a szakmai elismerésekben, a közönség sikerekben. Nem hiszek már el semmit. Felkészülve életem újabb csalódására beültem a moziba, Avatart nézni.
2012-ben újra harcba szállnak a szellemirtók. Sigourney Weaver-nek egy interjúban sikerült kikotyognia pár részletet a trilógia következő részével kapcsolatban, bár azt még nem tudja, hogy ő is kap e szerepet benne.
Unod a sztenderd karácsonyi ajándékokat? Tedd egyedivé a karácsonyt: Adventi Mozi-Bazár a Toldiban december 12-én és 19-én!
2009. október 30-án halloween okán egy estére felborul a megszokott rend az Uránia Nemzeti Filmszínházban
és Dj-k veszik birtokukba a Rákóczi úti – eredetileg is orfeumnak szánt – épületet.
Mivel a rendszerváltás óta nagyon kevés dokumentumfilm készül, így
igazi meglepetés Czeglédi Edit filmje, az Underground SuperstarZ.