A város kiapadhatatlan témaforrásnak számít, mindig tartogat valamit a számunkra. GIF!
Konferencia magyar animációsfilm-készítés 100 éves centenáriuma alkalmából február 10-én a Pesti Vigadóban.
Ahogy már korábbi [INTERJÚ]nkban tájékoztattunk titeket, október 7-én végre megérkezik a Hangmás harmadik sorlemeze, a Ragadozó. Mindez pedig egy izgalmas és változatos zenei-képzőművészeti egyveleg révén jut el a közönséghez élőben.
A KISKAKAS Animációs Filmnapok a nevét az első magyar színes animációs
film, az 1951-ben készült A kiskakas gyémánt félkrajcárja után kapta. Az
immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő animációs esemény
küldetése világ nevezetes animációs iskoláinak bemutatása, amelyek
kreatív utánpótlást nyújtanak az animációs szakmának, egyben izgalmas,
fesztiváldíjas alkotásokat a közönségnek.
A KISKAKAS 4 programjában
külön figyelem irányul Lengyelországra, melynek alkotói a 90-es évek
dermedt periódusa után az elmúlt években a kortárs animációs
filmművészet legizgalmasabb munkáival jelentkeztek és egyre jelentősebb
szerepet játszanak Európa animációs színterén.
A Ludwig Múzeumban mutatták be szeptemer 20-24-éig a Téreltérítés munkacsoport új találmányát, az Aromaguide-ot. Az úgynevezett Múzeumi Betegség Szindróma orvoslására ötlötte ki a Lakner Antal vezette társulás. Az aromaguide-ot főként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a BME építészhallgatói fejlesztették, egy aromaterapeuta segítségét igénybe véve.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint az országmárka alakításért felelős tárca, a Design Terminál Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem GOMBOLD ÚJRA! Divat a magyar címmel közös öltözéktervezési pályázatot hirdet.