Nemrég megjelent az Egy Kiss Erzsi Zene új albuma, ami nem okozhat csalódást a rajongóknak, pörgős, humoros és nagyon színes anyag született. Itt megnyerheted a CD-t!
Megjelent Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band új lemeze „Délibáb” címmel, ami sokkal líraibb vonalon mozog, mint egy világzenei albumtól várható.
Nemrég megjelent a Peactones zenekar első nagylemeze. A banda eddig csak két kislemezt tudhat magáének, pedig már 2006 óta léteznek. Úgy látszik kellett az a négy év nekik, hogy végleges legyen a felállás és beérjen a zenéjük.
Hosszú várakozás után megérkezett a Vad Fruttik legújabb albuma. Az első óta érezhetően emelkedik a színvonal, forr ki a stílus. A Fénystopposok című lemez másként szól hozzánk, mélyebb és tartalmasabb üzenetet hordoz magában.
Igazi ínyencséggel rukkolt elő a magyar rockzene úttörője, az Omega. Az Omega Rhapsodyn tizennyolc már jól ismert sláger hallható vadonatúj hangszerelésben. A régi-új dalokat tartalmazó album október 20-ától megvásárolható az Alexandra üzleteiben.
2010. július 7. a hazai szórakoztatóipar különleges dátuma lesz. Ekkor
jelenik meg először Magyarországon is az, aminek érkezését már
mindannyian sejtettük és nagyon sokan várjuk: Az első 3D-s Blu-ray
lemez!
A napokban jelet meg a Jurij zenekar legújabb lemeze Kitartás! I love you címmel. Az új anyagra csaknem négy évet kellett várni, azonban a szenvedélyes rajongók már majdnem minden számot ismerhettek a koncertekről.
Második lemezével jelentkezik Magyarország legnépiesebb posztmodern kocsmazenekara, a Zuboly. A Virágoztass engem címre keresztelt hanganyag már kapható a boltokban!
Nemrég jelent meg az Ez basic új albuma, Hello Heavy címmel. Ebből az alkalomból az Antropos.hu oldalán kisorsolunk három darabot a lemezből, sőt két jegyet is az Ez basic április 10-i bulijára a Corvintetőre. Az új albumról a három tagú formációból Szarvas Árpád mesélt nekünk.