Egy négyszáz éves növénytani könyvben bukkant rá egy brit tudós Shakespeare mindeddig egyetlen olyan portréjára, amely még életében készült.
Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – mondta el az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap.
Képzelj el egy olyan világot, ahol a társadalom különböző rétegei között hatalmas szakadék húzódik…
Nem csak, hogy él, de érett, magabiztos, és célratörő! VIDEÓ!
Új novellafüzérében, a Hozott lélek-ben Háy János korunk és hazánk legégetőbb problémáit ötvözi az egyén hétköznapi nehézségeivel.
Sokáig vallottam, akár eskü alatt is, hogy a versmondás műfajának leáldozott, attól a perctől fogva, hogy elmúlt a huszadik század. Mert mire is emlékszünk?
Bemutatták csütörtökön a BOOKR könyvesbolt mesetabletjét, amelyen negyven mese olvasható, hallgatható és interaktív játékra is lehetőséget ad.
Kertész Imre Nobel-díjas írót a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoki fokozatával tüntették ki csütörtök este a francia nagyköveti rezidencián Budapesten.
Mikor József Attila a 32. születésnapja körül megírta költeményét, nem tudhatta, hogy halála után 30 évvel a költészet napjává emelik április 11-t.