Képzelj el egy olyan világot, ahol a társadalom különböző rétegei között hatalmas szakadék húzódik: míg egyeseknek a szemétből előbányászott kétes eredetű maradékokkal kell beérniük, addig mások kihalófélben lévő állatok húsát lakmározzák pusztán szórakozásból.

Képzelj el egy olyan világot, ahol minden lépésedet figyelik, és ha az a mindenkori hatalomnak nem tetszik, könnyen lehet, hogy másnap reggel egy szeméttárolóban végzed. Képzelj el egy olyan világot, ahol az ember istennek képzeli magát, és belenyúl a természet törvényeibe, génmódosított és hibrid állatfajokat hozva létre ezzel. Képzelj el egy olyan világot, ahol rejtélyes járvány üti fel a fejét, elpusztítva ezzel a Föld lakosságának nagy részét. Végül pedig képzelj el egy olyan világot, ahol vannak még morális emberek, akik nem akarnak részt venni a fogyasztói társadalom öngyilkos kísérleteiben. Ugye nem is volt olyan nehéz..?

Margaret Atwood legújabb disztópiájában újra felvázolja azt a cseppet sem kecsegtető, mégis félelmetesen elképzelhető jövőképet, amit a VadÁdám trilógia első részében, a Guvat és Gazellában már elénk tárt. Az Európa Könyvkiadó gondozásában idén tavasszal jelent meg a trilógia második része, Az özönvíz éve című terjedelmes disztópia.

Az özönvíz éve furcsa átdolgozása a bibliai Noé történetének: a negyven napos esőzés helyett a regényben száraz özönvíz írtja ki az emberi fajt: egy rejtélyes betegség, ami teljesen kiszipolyozza az áldozatait. Az ehhez hasonló fertőző betegségek témája már nem újdonság a fantasztikus irodalom kedvelőinek, így Margaret Atwood sem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Az igazi katasztrófa nem ,,isten bosszúja”, hanem a regényben szereplő világ, ami csakis az emberiség szorgos-dolgos munkálkodása után vált olyanná, amilyenné: cseppet sem kellemes, de félelmetesen ismerős hellyé. Atwood ugyanis folyamatos párhuzamokat (Vagy inkább következményeket?) sejtet a disztópia és a modern kor destruktív tevékenységei között. Ez szinte természetes, hiszen az írónőről köztudott, hogy szívügye a természetvédelem és folyamatosan nyomon követi a modern bio- és géntechnológia eredményeit.

Atwood humoros hangvétele megtévesztő. A regény könnyedsége ellenére egy igen kegyetlen világ kontúrjait vázolja fel. Ugyanakkor nagy érzékenységgel tapint rá az emberi viselkedés dinamizmusára: hogyan nyújt a vallás és a hit reményt egy ragadozókkal teli világban. Az özönvíz éve az emberiségnek szól: ki kéne lépnünk egocentrikus nézőpontunkból, hogy végre észrevegyük: a természettel szemben végül úgyis mi fogjuk húzni a rövidebbet.