2014. Augusztus 11-18.

SZIGET 2014: Egy héttel később

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett - Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és a The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”. Sziget  Fesztiválköztársaság idén augusztus 11-18. között nyitja meg határait, újdonságokkal, változásokkal, még több látványossággal.

“Évek óta sokat kínlódtunk a nemzetközi line up összeállításával, s tavaly már egyértelműen kiderült, hogy bármennyire számít világszerte is jelentős eseménynek a Sziget, egy európai fesztivál miatt nem fogják megszakítani a zenekarok a tengerentúli fesztiválturnéikat nyitotta szokásos Sziget évadnyitó sajtótájékoztatóját Gerendai Károly. “Idén ezért úgy döntöttünk, hogy egy héttel későbbre csúsztatjuk a Szigetet, hogy ne essen egy időbe az egyesült államokbeli és japán fesztiválokkal. Úgy tűnik megérte változtatni, mert már most jól látszik az eredménye, hisz’ idénre sikerült látványosan vonzóbb zenei felhozatalt összeállítanunk” – tette hozzá a főszervező. A zenei fókusz mellett tovább erősítik a látványvilágot és azokat a dolgokat – így a szolgáltatások minőségét, a rendezvény sokszínűséget – melyek, meggyőződésük szerint elősegítik, hogy a közönség egyértelműen megkülönböztethesse kedvenc fesztiválunkat az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy megannyi változást, újdonságot is hoz az idei Sziget. Egyik legszembetűnőbb, hogy idén már a Nulladik napon teljes értékű koncertsorozat várja a látogatókat. Ezen a napon, a nagyszínpadon fellép az Anti Flag, a Ska-P és a Queens of the Stone Age, majd utánuk szintén újdonságként, egy látványos Opening Showval “nyitja meg” a Sziget Fesztiválköztársaság a normál fesztiválnapjait. A Nulladik napon, a Nagyszínpadon Deadmau5 celebrálja majd a nyitóünnepet. A tavalyi siker után, mondhatni természetes, hogy idén is hatalmas End Show zárja majd le a Szabadság Szigetének egy hetét, lézershowval és tűzijátékkal. Mint azt már a szervezők korábban bejelentették, most is a világ egyik legnagyobb elektronikus előadója keveri majd élőben a slágereit a záróbulin, hiszen idén Calvin Harrisszel
találkozhatunk majd a színpadon. Az eddigi fellépők mellé a sajtótájékoztatóra új nevek is érkeztek. A napokban dőlt el, hogy eljön a Manic Street Preachers, a The 1975 és az OutKast is. Hey Ya! Ezzel a fellépő sztárok sora még koránt sem zárult le, a következő hetekben további neveket tesznek közzé majd a szervezők.

A Sziget egy közösségi tér igényeként, a „kell egy hét együttlét” szlogen jegyében jött annak idején létre és azóta is igyekszik ennek megfelelni. Ugyanakkor komoly kihívást jelent a szervezőknek a kezdeti családias hangulatot megtartani egy olyan eseményen, ahol ma már közel tízszer annyi látogatót kell szórakoztatni. Az idei évben ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi terekre és aktivitásokra, egyedi élményeket kínálva, mind a nagyobb tömegek, mind a családiasabb közegre vágyók számára. Ilyen új helyszínként jön létre a Tábortűz Színpad, ahol előzetes jelentkezés és válogató után a fellépők, legyenek amatőrök vagy profik, a nemzetközi rockirodalom legjobb számait adják elő egy hangulatos tábortűz mellett, estéről estére. Ez a helyszín egy kicsit azt a (közösségi) életérzést igyekszik visszaadni, amit annak idején a Woodstock jelenthetett, tisztelegve is egyben a nagy fesztiválelőd idén 45. évfordulója alkalmából. A Sziget Közösségi Kert is újdonság a Sziget Fesztiválköztársaság történetében, első ilyen típusú kertkísérlet, melynek más fesztiválok esetében sincs előképe. A tavaly debütált Sziget Beach – a fesztivál vízparti „közösségi tere” már elsőre, hatalmas sikert aratott, és üde színfoltjává vált a Fesztiválköztársaságnak, így természetesen lesz idén is. Újra felbukkannak majd a Szigeten, Budapest legvonzóbb közösségi terei, a romkocsmák, továbbra is egy önálló romkocsma negyedet képezve. 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére