Szank ezer arca

Jártál már Szankon? Mi igen: elmeséljük mit láttunk, hallottunk. Kattints!!!

Szank települése az elmúlt évtizedben elképesztő fejlődésen ment keresztül – ahogy azt Patkós Zsolt, Szank polgármestere mondta:

„(…)kissé megváltoztattuk az elmúlt időszakban a települést, és azt gondolom, hogy talán a Kiskunság ékszerdobozának lehetne tekinteni.”

Számos pályázati támogatást megnyerve tudott ez a csupán 2500 lelket számláló település egy átlagos településből turistalátványossággá fejlődni. Patkós Zsolt azt is elmondta, hogy mikor ő 2006-ban polgármester lett még csak játszótere sem volt a településnek, csupán két vas libikókája, azonban 2008-ban sikerült szintén egy pályázatból adódóan megvalósítani az első olyan játszóteret, amely játszótér turizmust indított el.

Szankon számos látnivaló tárul az odalátogatók elé:

Szanki Kézműves Konyakmeggy Manufaktúra:

A látogatók belekóstolhatnak a környék jellegzetes ízeibe és megtekinthetik a szanki kézműves konyakmeggy készítési folyamatát. Az Ízek Háza kézi manufaktúrájában készülnek a szanki kézműves konyakmeggyek. A konyakmeggy-gyártás már korábban is működött a környéken, azonban az Ízek Házában megnyíló látványüzemben újjáéledt ez a hagyomány. Az ideérkező vendégek üvegablakokon keresztül megtekinthetik a konyakmeggy-gyártás folyamatát.
Mi is kipróbáltuk, nem egyszerű. A videón látható hölgy 15 éves korától készíti a konyakmeggyeket, napi kb.2500 dbot készít.  Nekünk 5 perc után golyózott a szemünk.

 

Helyi Érték Kiállítótér:

A kiskunmajsai járás szinte minden települése gyűjti helyben lévő értékeit, sőt azokat a helyi lakosok mellett a térségből, sőt az országból érkező látogatóknak is bemutatja. Szabad területen, sétaút formájában és korunk technikai megoldásait felhasználva mutatjuk be Szank értékeit és a Hungarikumokat. A kiállításon a huszonnégy képes tabló nemcsak a helyi értékeket, de az ötven hungarikumot is bemutatja a látogatóknak. A tablókon levő QR kód és okostelefon segítségével az érdeklődők részletesen is olvashatnak a helyi értékekről. A parkot a környék növényfajtái
díszítik, bugaci borókák, jukkák, orgonabokrok és erdei mohák. A nagy Magyarország domborzati mozaikját 240 kg színes kavicsból Radvánszki Tibor készítette.

 

1956-os Büszkeségpont:

Az 1956-os eseményekre emlékező, állandó kiállítási teret adott át Szank Község Önkormányzata, amely az oda vezető utat éppúgy a látogatók elé tárja, mint ahogy az akkori események megtorlását is megkísérli érzékeltetni. A történelmi előzmények bemutatása mellett helyi és a közelben élő embereknek is emléket állít. Hirdetőoszlopok
korabeli plakátokkal, a megtorlás megyénkben élő áldozatainak nevei falra festve, utcakép a forradalom idejéből, az előzményeket bemutató film egy vetítő teremben és egy Csepel teherautó is várja a látogatókat.

 

Kiskun Emlékhely:

Néhány mondat az emlékhelyről Patkós Zsolt, polgármester úr szájából:

„Ez az emlékhely 33 Kiskun településnek az emlékhelye. Ahol most állnak az előtte szántóföld volt, pusztaság, és 2008-ban, amikor egy idős bácsi eljött hozzám mondta, „hogy polgármester úr! Itt, a földben ember csontok vannak, azokat fölvetette az eke – jöjjön már ide, nézze meg!” – Akkor kijöttem és magam is szembesültem vele, hogy a föld felszínén mindenhol, ahol szinte az ember szétnéz koponyacsontok, combcsontok, emberi csontok vannak. Felhívtam az akkor még félegyházi múzeum a régészét, Dr Rosta Szabolcsot. Kihívtam és megkérdeztem tőle, hogy tud e arról, hogy itt valami olyan régészeti ásatás vagy régészeti hely, terület van, amely védett vagy tudja e mik ezek a csontok esetleg.”

 

Ahogy a polgármester úr meséli tovább, Szabolcs elmondta, hogy itt dokumentált középkori, Árpád-kor végi templom, temető volt és a ’30-as évek elején volt ezen a területen ásatás, azonban sajnos azok a dokumentumok nem maradtak meg teljesen. Többszintű temetkezési terület tárult az ásatást végzők elé, először XV. századi, majd alatta XIV. századi csontokat találtak – egymásra temetkeztek. Egyértelmű volt, hogy emlékhellyé nyilvánítják a területet, és ahogy Patkós Zsolt elmondta először Árpád-kori emlékhelyre gondoltak azonban számos ilyen található a környéken, de mivel Kun ház maradványait is találtak, így jött a gondolat, hogy ne az Árpád-kornak, hanem a 33 kun településnek állítsanak emléket. Így született meg az emlékhely a területen. A kiskun identitást igyekszik a település átadni az interaktív túrával és az emlékhely bemutatásával.

<
buszkesegpont-(2)
izek_haza_foto_tari_robert-(1)
izek_haza_foto_tari_robert-(6)
izek_haza_foto_tari_robert-(7)
izek_haza_foto_tari_robert-(11)
pellikan_birtok_foto_tari_robert-(1)
pellikan_birtok_foto_tari_robert-(2)
pellikan_birtok_foto_tari_robert-(5)
pellikan_birtok_foto_tari_robert-(7)
>

További látnivalók:

 

  • Kiskunmajsa Levendula Fesztivál és Lópofa Csárda , Kovács műhely

 

  • Szamárfarm és csettegő vezetés
  • Jonathermál Gyógy-és Élményfürdő
  • Lópofa Csárdában nem érdemes kihagyni az itteni finomságokat
  • Pálosszentkút – kegyhely és forrás megtekintése

 

 

A rengeteg látnivaló mellett muszáj megemlítenünk azt, hogy aki ellátogat Szankra az biztosan nem marad se szomjas, se éhes… Elképesztő ételeket és italokat tesznek elénk, bármelyik vendéglátó helyre térünk be.

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Utazás/Szállás

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére