A szállodaszínház megálmodói komplex élményt nyújtanak, a színházi
est után vacsorát is kínálnak a vendégeknek – olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják, a majdnem száz éves épület falai között található
zeneterem renoválása adta az ötletet, hogy elkalandozzon a szálloda a
színház világába is.
A közleményben Fekete Marcellt, a szálloda
igazgató-helyettesét idézik, aki elmondta, hogy a Gellért első
emeletén a korábban zeneteremnek épült, a háború után bútorraktárnak
használt nagytermet pár éve újították fel.
A szállodaszínház első bemutatójaként Thuróczy Katalin
Macskalépcső című művét láthatja a közönség Sztárek Andrea
rendezésében két fiatal színművész, Szitás Barbara és Mezei Léda
szereplésével.
A darab két nő találkozásáról szól: ahogy megismerik
egymást, egyre szorosabb a kapocs, amely összeköti őket. Sorsuk
egyetlen közös pontban metszi egymást, e körül forog jövőjük, életük,
talán haláluk is – olvasható a produkció ismertetőjében.
A szervezők közlése szerint a Macskalépcső esetében a darab
találta meg a helyszínt: adott volt a produkció, amelyhez megfelelő
játszási helyet keresett a rendező, így esett választása a Gellértre.
A szálloda zenetermét “romkomcsás” hangulatú teremmé alakították,
amely különleges hatást kelt a patinás szállodában. Thuróczy Katalin
szatirikus komédiája a bemutatót követően pénteken és szombaton is
látható.
A szervezők tervei szerint a továbbiakban is rendszeresen
rendeznek színházi esteket ezen a helyszínen, több előadás, ismert
produkció és művész is szerepel majd a jövőben a programban.
Hozzászólások