A sorozatot tavaly indította újra a Magvető, azzal az igénnyel, hogy hasonlóan az 1970-80-as években kiadott Tények és Tanúk-kötetekhez, olyan visszaemlékezéseket, naplókat és életútinterjúkat jelentessenek meg, amelyek hozzájárulhatnak egy-egy történelmi vagy kultúrtörténeti korszakról rögzült sematikus kép átformálásához – közölte a kiadó az MTI-vel.
A sorozat 2015 őszén Réz Pál és Parti Nagy Lajos beszélgetőkönyve, a Bokáig pezsgőben kiadásával indult újra, ezt követte Zimándi Pius István premontrei kanonok, irodalomtörténész 1944 márciusától 1945 márciusáig írt naplója Egy év története naplójegyzetekben címmel, Ungváry Krisztián történész tanulmányával és jegyzeteivel.
Idén újabb öt kötet látott napvilágot a sorozatban: Kabdebó Lóránt 1987-1988-ban készült életműinterjúja Orbán Ottóval, a Színpompás ostrom lángoló házakkal, és Bertók László Priusz című memoárkötete egyaránt forrásként szolgálhat az irodalom- és a társadalomtörténetnek.
A szerző életében megjelent utolsó (1947-es debreceni) kiadás alapján adta közre a kiadó Nyiszli Miklós Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban című kötetét, amely Vági Zoltán történész gondozásában új fénybe helyezi a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a birkenaui Sonderkommando valóságáról.
Kis Pál budapesti fényképésznek a munkaszolgálatban és a bujkálás idején, 1944 őszén írt naplóját tartalmazza a Csillaggal nem jó járni most című kötet, amelynek kísérő szövegeit Závada Pál és György Péter írta. Nagy érdeklődésre tarthat számot Szálasi Ferenc 1942-1946 között írt, döntő többségben eddig kiadatlan naplói, amelyet Karsai László történész adott közre a sorozatban – olvasható a közleményben.
Hozzászólások