Minden DC rajongó, mint a Messiást, úgy várta David Ayer Öngyilkos osztagát. Sajnos a nagyreményű mű a remek karakterek és a stúdió oly’ erős univerzumépítési vágya ellenére sem tudott kitörni a Marvel képregényfilmek árnyékából: a Suicide Squad gyenge kis buddy movie lett némi akcióval fűszerezve.

A DC a nézhető Az acélember és látványban erős, de gondolatiságban igencsak gyenge lábakon álló Batman Superman ellen – Az igazság hajnala után beígérte a nagy durranást: bejelentette, hogy filmre viszi az univerzum legnagyobb gonoszaiból álló Suicide Squad, azaz az Öngyilkos osztag történetét. A csapat a képregénylapokon 1959-ben jelent meg először, hogy aztán megszámlálhatatlanul sok bűnözőt és pszichopatát állítson a jó ügy szolgálatába. A csapat igencsak népszerű, így nem csoda, hogy megjelent a Szuperhősök Ligája aminációs szériában, a Smallville-ben és A zöld íjászban egyaránt – a szélesvásznú változat így csak idő kérdése volt.

Hát eljött ez az idő is, bár ne jött volna el! A sok sikeres filmet maga mögött tudó David Ayer kezében úgy hittük, biztos kezekben van a projekt – sajnos azonban a képregényfilmek terén még járatlan rendező-forgatókönyvíró a saját maga által kitaposott ösvényen haladt tovább: olyan filmek után, mint a Kiképzés, a Halálos iramban, az Utolsó műszak vagy a Harag, Ayer nem tudott stílust váltani és sokkal inkább buddy – még ha nem is csak két tagú a csapat – filmet írt, mintsem képregény adaptációt.

A karakterek előzetes bemutatkozása jól is sikerült, de sajnos a filmre már nem maradt meg a lendületük: amíg a trailerben Joker (Jared Leto) elvetemültebbnek hatott, mint ahogy valaha korábban láttuk, a filmben már csak romantikus őrültként tetszeleg. Nem elég kemény legény Deadshot sem (Will Smith egyébként megbízható alakítása): ha nem tudnánk, mennyi minden van a számláján, azt hihetnénk, igazi héroszról van szó. Az egyetlen valóban imádnivaló karakter Harley Quinné (Margot Robbie): pimaszságával, szőkeségével rögtön leveszi a nézőt a lábáról – úgy képes szerethetővé válni, hogy közben nem hazudtolja meg önmagát. A többiekről – annyira jellegtelenek – nem is érdemes szót ejteni, az egész csapatot megenné reggelire néhány S.H.I.E.L.D. ügynök, a Bosszúállókra nem is lenne szükség. Nem is lenne baj, ha megritkítanák őket – Ayer szemmel láthatóan túl sok karaktert mozgat ahhoz, hogy érdemben tudjon róluk beszélni.

Hogy felszínesek, az egy dolog – de sajnos közel sem olyan tökösek, mint vártuk. Hogy miért puhultak el így ezek az elvileg velejéig romlott antihősök? Csak a korhatár besorolást tudom ezért okolni. Ezek bizony udvariasan nem káromkodnak, és bár aprítják a népet, azt is rendkívül visszafogottan teszik – a gond csak az, hogy pont azzal csábított minket a stúdió, hogy végre gyerekjátékok helyét igazi felnőtt, éjsötét móka veszi át. Hát ez bizony elmaradt…

A cikk folytatása ITT!