Miért is mondom ezt? Hiszen az előjelek szerfelett bíztatóak: Energikus Punk
-Funk – Jazz csapat
Japánból- szól a beharangozó, külön kiemelve az
eredetiség szót…Fellépés a Montreux Jazz Fesztivál-on….Gilles Peterson
felfedezettjei….Hát nem. Ne tessék bevenni, ez az egész marketing szöveg,
misztifikáció a javából. (közbevetném:
Minden tiszteletem az előbb említett
úré, hiszen számtalan kiváló alkotót ismertetett meg a világgal , de mint Rádiós
és Zenész – kivált az elmúlt években – zeneipari szakmunkásként többnyire a
tisztes középszer propagálójának tartom. Őreá hivatkozva ajánlani valamit
klasszikus sablonérvnek tűnik)
Való igaz, kiválóan szól a zenekar- , a
közönség is szemlátomást vevő a produkcióra.
A strici kapitány
ceremóniamesteri kötelezettségeit komolyan véve már a kezdetektől aktív mozgásra
buzdítja a népet, időt sem hagyva a hangulat természetes kialakulásához. Jómagam
az ilyen mesterséges jókedv generátoroktól falra mászom. Zappával szólva: Shut
up, a play yer guitar!
A kollektíva jól képzett zenészekből áll, ez már az
elején is nyilvánvaló. Az előadás energikus, show elemekben nincs hiány. A
program felépítése azonban elég sok kívánnivalót hagy maga után. Először
előásnak két-három közhelyparádés Acid-jazz számot, amit valószínűleg
Taktaharkánytól Takla-makánig bármelyik kereskedelmi rádióban lemehetne fő
műsoridőben. Mikorra véget ért az unalom-blokk, és valami megmozdul,
kinyílik a produkció, már mély álomba szenderültem.
A füstgépek füstölnek, a
robotlámpák cikáznak, én pedig cikizek magamban .Becsületükre legyen mondva,

Mindent megtesznek, a zombi-trombitás úgy fúj, mint egy megveszekedett,
vérszomjas, gümőkórós törpe indiai elefánt, a Dobos nem laca-facázik, odasóz a
cájgnak, pörget, dupláz, figurázik , a népvezér agitátor –gitár híjján,
megafonba agonizál, A szaxis kis híján szeppukut követ el a hangszerével , a
szintis séróból löki a furmányos futamokat, szóval igyekeznek, de szinte
csavarni-facsarni lehet az izzadságszagot.Nagy akarásnak nyögés a vége; ha a
hangszeresek képességeinek méltatásán túllépünk, az egész igényesen összerakott
produkcióból csak úgy süt a mesterkéltség.
A Punk zene mély
félreértéséről tanúskodik az egész, a meglepetésmentes, monomániás, variánsokban
szegény zene ugyanis még nem feltétlenül punk! Valami pimasz, keresetlen,
esetlegesen primitív/bunkó kéne hogy legyen. A csináltság, a műviség pedig épp,
hogy ellentétes a Punk szellemiséggel, hisz az egész
A DIY-mentalitás
megcsúfolása. A punk kifújt, a Jazzből a gazdagon moduláló, szellemes
összjátékkal elővezetett muzsikálás dettó hiányzik.
A Funk pedig, ha volt is
benne valaha valamikor, hát lehet, hogy a reptéri csomagmegőrzőben felejtették,
vagy elkeveredett a vámon, és most útban van Kirgizisztán felé, ahol Ürüm
Pere,
A mongol morin khuur játékos, a helyi James brown imitátor megleli, s
milliókat keres vele, amit egy kecskefarmba invesztál majd, és hálából kétszáz
csikószőr kulacsot küld ajánlva a Japán fenoméneknek, dedikálva…