Sikeres a Zöldkártya Program

A Zöld Pardon ifjúságvédelmi programja keretein belül létrehozta a Zöldkártya Programot. A 18 év alatti fiatalok a fesztivál területére a Zöldkártya segítségével juthatnak be előzetes szülői regisztrációval. A program jó példa arra, hogyan töltsék a 18 év alattiak szabadidejüket a szórakozóhelyek, fesztiválok területén úgy, hogy szüleik biztonságban tudhassák őket.

A
tanév zárásával a szülők állandó problémája ismét előtérbe kerül: hol töltik
gyermekeik szabadidejüket, mit csinálnak, ki vigyáz rájuk? A tinédzserek egy
jelentős része pedig ismét szülői ellenállásba ütközik, hiszen a szülők egy
része nem engedi el gyerekét barátaival, ha nem tudja hova megy. A fiatalok
szórakozásának kérdése továbbá jogilag is tisztázatlan helyzet, hiszen jelen
pillanatban nincs Magyarországon hatályos törvény, mely-e kérdéssel
foglalkozna.
 
A Zöld Pardon a fenti problémák megoldására hozta létre a
Zöldkártyát
, melyet a 14-18 év közötti fiatalok válthatnak ki szülői
beleegyezéssel. A Zöldkártya-tulajdonosok a kártya segítségével juthatnak be a
fesztivál területére, a szülők pedig az interneten bizonyosodhatnak meg róla,
gyermekük valóban eljutott a rendezvény területére és ott is tartózkodik. A
fiatalok ilyen körülmények között kevesebb ellenállásba ütköznek otthon, a Zöld
Pardon területén pedig biztonságban érezhetik magukat, hiszen kamerák pásztázzák
a helyszínt a rendbontók kiszűrése céljából, alkohollal és dohányáruval pedig
nem szolgálnak ki a fesztivál dolgozói kiskorú vendégeket.
 
A
Zöldkártya működése:

A Zöldkártya regisztráció a Zöld Pardonban történik.
Zöldkártyát a szülő (hivatalos gyám) és a gyermek együttes jelenlétében és
egyetértésével lehet készíteni. A regisztráció folyamán egy adatlapot tölt ki a
szülő gyermekével, valamint készül egy fénykép a regisztráló kiskorúról, ami a
későbbiekben a belépő azonosítására szolgál. A sikeres regisztráció után a
tinédzser megkapja mágneskártyás belépőjét.
A Zöldkártya tulajdonos fiatalok
minden nyitvatartási nap este 22 óráig léphetnek a Zöld Pardon területére az
alsó bejáratnál. A kiskorúak addig tartózkodhatnak a helyszínen, amíg szüleik
elengedik őket.
A kártyatulajdonosok minden belépéskor és kilépéskor be-,
illetve kijelentkeznek a Zöldkártyával.
 
A be- és kilépés időpontjait a
szülők otthonról nyomon követhetik a www.zp.hu/holagyerek
weboldalon.

A kártya bevonásának/letiltásának lehetséges
esetei:

– A regisztráció a szülő kérésére bármikor visszavonható
– A Zöld
Pardonból való kilépéskor a kijelentkezés elmulasztása
– A kártyával történő
bárminemű visszaélés esetén

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Ezt is ajánljuk

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére